Harmincadik bajnoki címét ünnepli a Ferencváros

2019. április. 27., 19:37   |    

Harmincadik bajnoki címét ünnepli a Ferencváros

Miután a MOL Vidi FC az idényben harmadszor sem tudta legyőzni a Puskás Akadémia csapatát (két vereség után döntetlent játszott), már a Bp. Honvéd elleni mérkőzése előtt biztosította bajnoki címét a Ferencváros.

– A Ferencváros ebben az évtizedben másodszor lett bajnok, 2016 után. A klub történetében eddig mindössze három olyan évtized akadt, amelyben nem nyert legalább két bajnoki címet. (1900-as évek: 5, 1910-es: 3, 1920-as: 3, 1930-as: 4, 1940-es: 2, 1950-es: –, 1960-as: 4, 1970-es: 1, 1980-as: 1, 1990-es: 3, 2000-es: 2, 2010-es: 2)
– A Ferencváros 2016-ban nyert legutóbb bajnoki címet. Thomas Doll irányításával. Mivel a mostani idény elején még a német edző irányított, ő is bajnoknak tekintendő. A rendszerváltás óta Magyarországon dolgozó külföldi edzők közül ő az első, aki ezt elmondhatja magáról.
– A Fradi 2015–2016-os bajnokcsapatában négyen szerepeltek a mostani keretből: Böde Dániel, Dibusz Dénes, Leandro és Varga Roland.
– Davide Lanzafame immár a második magyarországi klubjával is bajnok lett. (Ez nem példátlan.)
– Leandro, aki brazil születésűként egykoron légiósnak számított, ám már (korábbi) magyar válogatott, immár – amellett, hogy kétszeres bajnok a DVSC-vel – háromszoros bajnok a Ferencvárossal. Öt bajnoki címével a legeredményesebb nem magyarországi születésű élvonalbeli futballista.
– Szergej Rebrov az első ukrán edző, aki bajnok lett Magyarországon. Egyszersmind a mostani sorozatban az ötödik bajnoki cím a magyar élvonalban, amelyet külföldi edző nyert meg.
– Maradva az edzőknél: a mostani az első bajnoki idény a magyar labdarúgás modernkori történetében, amelyben a győztes idény közben edzőt váltott, s mindkét tréner külföldi.
– A Ferencváros az első 30 fordulóban 67 pontot gyűjtött. A 2015–2016-os idényben 76 ponttal végzett, ennek elérésére még van esélye.
– A zöld-fehérek elsőségéhez nagyban hozzájárult, hogy ebben az idényben (sőt, 2017 áprilisa óta) nem veszítettek bajnoki mérkőzést a Groupama Arénában.
– A Fradi február 16. óta eddig nyolc bajnoki meccset nyert meg, ilyen sorozata 2015 májusa és szeptembere között volt, 12 győzelemmel.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS