Továbbra is élen az MTK, a Fradi nem tud háromnál kevesebb gólt lőni

2020. szeptember. 05., 11:35   |    

Továbbra is élen az MTK, a Fradi nem tud háromnál kevesebb gólt lőni
Fotó: MTK Hunária FC

Vendégek győzelmét hozta a Simple Női Liga 4. fordulója. A tabella első két helyét elfoglaló MTK és FTC-Telekom gólt sem kapva nyert, a Szent Mihály a Kelentől hozta el a három pontot, a DVTK az Astra vendégeként győzedelmeskedett.

Haladás-Viktória–MTK Hungária FC 0–3 (0–1)

A Simple Női Liga 4. fordulójának nyitómérkőzését csütörtökön, a Haladás Sportkomplexumban rendezték – élő tévés közvetítés mellett –, ahol a Haladás-Viktória és az MTK Hungária FC csapott össze.

A találkozó előtt a kék-fehérek 9 ponttal a tabella élén álltak, míg a házigazdák 4 pontot gyűjtve az 5. helyet foglalták el.

A találkozó nem kezdődött jól a szombathelyieknek, ugyanis a 11. percben Horti Boglárka öngóljával vezetéshez jutott az MTK.

Az első játékrészben nem esett több gól, de a fordulást követően, a 65. percben Csányi Diána növelte a csapata előnyt – a nyáron igazolt játékos büntetőből volt eredményes. Az i-re a pontot az utánpótlás-válogatott Pápai Emőke tette fel, aki 77. percben beállította a 3–0-s végeredményt – ezzel megszerezte 5. gólját is a Simple Női Liga 2019-2020-as kiírásában.

Kelen SC–St-Kész Mihály 1–2 (0–0)

A gól nélküli első félidőt követően Telek-Sümegi Éva szerzett vezetést a hazai együttesnek az 51. percben. A Szent Mihály azonban nem hagyta magát és Török Lilla révén azonnal, az 52. percben egyenlített, majd – ismét a 18 éves játékos találatával – meg is fordította az állást a 67. percben és elvitte a három pontot Budapestről.

ETO FC Győr–FTC-Telekom 0–6 (0–3)

Siklér Kinga ismét eredményes volt Fradi-mezben: a 16. percben talált be Győrben. A szünet előtt még Vágó Fanni (38.) és Melisa Hasanbegovic (41.) is eredmény volt, így háromgólos előnnyel mehettek a vendégek a pihenőre. A fordulás után Vágó Fanni (52., 75.) még kétszer bevette a Rába-partiak kapuját, aki ezzel már második mesterhármasát szerezte a 2020-2021-es idényben (először a második fordulóban, a Kelen SC ellen köszönt be háromszor). A gólok sorát pedig Pusztai Sára (79.) zárta, aki beállította a 6–0-s végeredményt.

ASTRA-ALEF HFC-Üllő–DVTK 1–3 (1–2)

Biljana Bradic 12. percben szerzett góljára Szakonyi Emese a 22.-ben még válaszolni tudott, de Vachter Fanni révén (30.) még az első 45 percben visszavette a vezetést a vendég együttes. A 78. percben aztán, egy büntetőből Bianca Sandu le is zárta a találkozót.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS