A rájátszásban hibátlan mérleggel álló Veszprém hazai pályán a Haladás ellen tehet újabb lépést a bajnoki döntő felé a futsal NB I felsőházában.
Húsvéthétfőn zárult a playoff első fele, csütörtökön és pénteken pedig már a hatodik forduló mérkőzéseit rendezik. A tabellát a Kecskemét előtt öt pont előnnyel vezető bakonyiak imponálóan szerepeltek eddig, legutóbb a nagy rivális Berettyóújfalut magabiztosan múlták felül és nagy meglepetés lenne, ha hibátlan menetelésük éppen pénteken szakadna meg. A télen komoly változásokon átesett Haladás ugyanis az első öt meccsen egyetlen pontot tudott csak szerezni, legutóbb az addig nyeretlen Újpesttől kapott ki 8-4-re.
Az előző fordulóban a Kecskemét visszaszerezte a második helyet a tabellán és a pozícióját csütörtökön hazai pályán az Újpest ellen őrizheti meg. A találkozón sok gólra lehet számítani, a továbbra is hatodik helyen álló vendégek ugyanis szinte mindig gólgazdag találkozót játszanak, a támadójátékuk rendkívül hatékony és általában ellenfeleiknek is sok találatot engednek. A rájátszás első fordulójában a fővárosban 7-6-os kecskeméti siker született.
A felsőház harmadik meccsét a harmadik Berettyóújfalu és a negyedik Nyíregyháza vívja. A két gárda egyaránt vereséggel a háta mögött készült a hajdúsági találkozóra, melyen a szabolcsiak egy győzelemmel pontszámban utolérnék riválisukat, vereség esetén viszont hat pontra szakadnának le tőle. A nyitókörben a Berettyóújfalu Nyíregyházán tudott nyerni, így magabiztosabban várhatja az összecsapást.
Az alsóházban a listavezető DEAC a tőle csak három ponttal lemaradva harmadik Magyar Futsal Akadémia vendégeként lép pályára. A második Aramis hazai pályán fogadja a kiesés elöl menekülő, utolsó előtti TFSE-t. Utóbbi együttesnek négy pont a hátránya a negyedik Nyírbátorral szemben, így minden pontra szüksége van a bennmaradásért vívott harcban. A sereghajtó Rubeola akár már ezen a héten biztos kiesővé válhat, amennyiben kikap a tíz ponttal előtte álló Nyírbátortól és az Aramis pontot szerez, a Magyar Futsal Akadémia pedig nyerni tud.
2025-05-05 14:34:16
2025-05-04 22:14:54
2025-05-04 22:10:03
2025-05-04 21:02:20