Hétfőn Újpest-Ferencváros rangadót rendeznek

2010. november. 27., 17:27   |    

Hétfőn Újpest-Ferencváros rangadót rendeznek

November 29-én, hétfőn 19.30-kor a Pestszentimrei Sportkastélyban rendezik meg az Újpest Futsal Club és az FTC Futsal első bajnoki derbijét.

Magyarországon első alkalommal rendeznek futsal bajnoki mérkőzést az Újpest és a Ferencváros együttese között, korábban még nem fordult elő, hogy a két csapat az élvonalban szerepeljen.

A bajnokságból eltelt nyolc forduló alatt a két együttes hasonlóan szerepelt, a pályaválasztó újpestiek 14 ponttal a negyedikek, a Ferencváros 13 ponttal a hatodik helyen várja az egymás elleni találkozót.

A mindkét gárda számára kiemelkedően fontos rangadó célja a megmérettetés mellett a szórakoztatás, valamint élvezetes, sportszerű játékkal megfelelni az elkötelezett szurkolók elvárásainak. A csapatok különleges, fair összecsapásra készülnek, és közös érdekük, hogy ez a szemlélet legyen jelen a lelátókon is. A derbin telt ház várható, a rendőrség kiemelt biztonsági kockázattal járó eseménnyé nyilvánította a mérkőzést.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Futsal BL - Kikapott a Sportingtól a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal MK – Elkészült a második kör sorsolása
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL - Vereséggel rajtolt a Haladás

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS