Idén is a Haladás nyerte a futsal Magyar Kupát

2023. május. 07., 17:55   |    

Idén is a Haladás nyerte a futsal Magyar Kupát

Szombat délután a Haladás és az MVFC Berettyóújfalu is magabiztos győzelemmel jutott tovább a férfi futsal Magyar Kupa elődöntőiből, vasárnap délután pedig már a kupagyőzelem volt a két együttes egymás elleni találkozójának tétje.

A bajnokságban négyszer találkozott egymással a két csapat (a bajnoki döntőt is egymás ellen játsszák majd), háromszor a Haladás, egyszer az MVFC győzött, de a berettyóújfaluiak számára intő jel volt, hogy legutóbb, április végén 7-0-ra kaptak ki Szombathelyen.

Ezúttal azonban szó sem volt gyorsan lefutott mérkőzésről! Már az első percektől óriási küzdelem alakult ki a pályán, mindkét kapusnak sokat kellett dolgoznia, de remekül látták el a feladatokat, ráadásul mindketten bemutattak jókora bravúrokat is.

Az első félidő nem hozott gólt, de a szurkolók jól szórakozhattak, izgalmas, eseményekben gazdag volt a játékrész. A második félidőben sem esett vissza a színvonal, nagy iramú volt a játék. A Berettyóújfalu többször is felvállalta az öt a négy elleni játékot támadásban, és a helyzetei alapján megszerezhette volna a vezetést, de a félidő közepén a Haladás használta ki egy lehetőségét: Rutai Balázs vette be az MVFC kapuját.

Hátrányban már kénytelen volt több kockázatot vállalni a Berettyóújfalu, de a szombathelyiek sokáig jól védekeztek öt támadó ellen, esetenként Alasztics Marcell kapus mellett a szerencse is segített őket. A végső dudaszóig nem született gól, a Haladás minimális különbséggel megnyerte a találkozót, és megvédte a címét. Az MVFC-nek a bajnoki döntőben nyílik lehetősége a visszavágásra. 

OTP Bank Liga NB I. 6. forduló

Sorsolás
2024. 08. 30. 20:00
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 31. 17:45
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 31. 20:00
DVTK Stadion
2024. 09. 01. 15:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 09. 01. 17:30
Paksi FC Stadion
2024. 09. 01. 19:45
Groupama Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS