Ismét gól nélküli döntetlent játszott otthon az Újpest

2024. szeptember. 27., 22:38   |    

Ismét gól nélküli döntetlent játszott otthon az Újpest

A lila-fehérek a múlt héten a DVTK ellen játszottak 0-0-t, az OTP Bank Liga 8. fordulójának pénteki mérkőzésén az ETO FC ellen ismételték meg ezt az eredményt.

Újpest FC-ETO FC Győr 0-0

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, az Újpest gyakorolt nyomást ellenfelére, melynél az első húsz percben két védő is sárga lapot kapott. Többnyire a mezőnyben zajlott a küzdelem hazai fölénnyel, kevés helyzet alakult ki. Bő tíz perccel a szünet előtt Gavric lőtt kapura 14-15 méterről, középről, a hazaiak kapusának, Piscitellinek nagyot kellett védenie.

A második játékrészben is maradt a nagy iram, ekkor már több helyzet is adódott mindkét oldalon, a támadások befejezése azonban továbbra is pontatlan volt. A 77. percben izomhúzódás miatt lejött a pályáról a játékvezető Csonka Bence, a helyét Káprály Mihály vette át. Ezen kívül is sok volt a játékmegszakítás szabálytalanságok és sérülések miatt. Így tíz perc hosszabbítás után ért véget a mérkőzés, de a hosszú ráadásban sem esett gól.

A fővárosi csapat az előző fordulóban ugyanilyen eredményt ért el a Diósgyőrrel szemben, így továbbra is ötvenszázalékos a mérlege, a két döntetlenje mellett három-három győzelme, illetve veresége van. A sereghajtó Győr, amely vasárnap az első győzelmét aratta, sorozatban harmadszor nem kapott ki és újabb értékes pontot szerzett.

OTP Bank Liga NB I. 8. forduló

Sorsolás
2024. 09. 27. 20:00
Szusza Ferenc Stadion
2024. 09. 28. 15:00
DVTK Stadion
2024. 09. 28. 17:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 09. 28. 19:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 09. 29. 15:30
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 09. 29. 18:00
Groupama Aréna

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS