Juhász Roland visszavonult a válogatottól

Juhász Roland jelenleg 94 szerepléssel a harmadik a magyar válogatott örökranglistáján, nála többször csak Király Gábor és Bozsik József ölthette magára a címeres mezt. A Videoton FC 33 éves védője 2004 áprilisában, a japánok elleni győztes mérkőzésen (3-2) debütált a nemzeti csapatban, és azóta is alapembere volt az együttesnek, védő létére hat gólt is szerzett a válogatottban. Az Európa-bajnokságon három meccsen is pályára lépett, de mai bejelentése szerint a belgák elleni nyolcaddöntő volt az utolsó összecsapása a válogatottban.

„Rengeteg megható gesztus és kedves szó fogadott itthon, nem tagadom, boldoggá tett, hogy ekkora szeretettel díjazták az Eb-szereplést a magyar emberek" – fogalmazott bejelentésében Juhász Roland. "Volt kis idő, hogy átgondoljam a jövőmet, leülepedett bennem az a sok pozitív visszajelzés, amit kaptam. Kikértem a családom és a barátaim véleményét, s arra jutottam: le kell zárnom egy fontos fejezetét az életemnek. Találkozót kértem Bernd Storcktól, és tájékoztattam a jövőmmel kapcsolatos elképzelésemről. Eljön a pillanat, amikor az ember kénytelen ésszerű döntést hozni, az addigi karrierjét teszi kockára, ha nem képes reálisan értékelni a helyzetét. Elmondtam a szövetségi kapitánynak, hogy a belgák elleni Eb-meccsen szerepeltem utoljára a magyar válogatottban. Storck úr is logikusnak tartotta a lépésem, elfogadta a döntést és a támogatásáról biztosított.

Lehetetlen néhány mondatban összefoglalni a tizenkét éves válogatott pályafutásomat, kilencvennégy meccset játszottam a nemzeti csapatban, ugyanúgy részese voltam a magyar foci talán legsúlyosabb válságának, mint annak az elmúlt hónapnak, amely remélhetőleg új lendületet ad a sportágnak, és a labdarúgásunk tovább fejlődik majd s visszakerül az európai élmezőnybe.

Szerencsésnek érzem magam, mert igaz barátokat szereztem a válogatottban, példaképekkel játszhattam együtt, mi több, voltak meccsek, amikor a legjobb barátaimmal, Torghelle Sanyival, Czvitkovics Petivel, Huszti Szabival, Fülöp Marcival, Németh Krisztiánnal és Feczesin Robival a pályán küzdhettem címeres mezben. Felejthetetlen emlékekkel gazdagodtam, most is borsódzik a hátam, amikor az első válogatott találkozómra gondolok, vagy a világbajnok olaszok elleni győzelmünkre – a franciaországi Eb-ről nem is beszélve. Rengeteg embernek mondhatnék köszönetet, de én most a szurkolókat emelem ki, nekik hála a karrierem legcsodálatosabb élménye koronázta meg a válogatottban töltött éveimet. Mostantól a klubomra koncentrálok, a Vidivel szeretnék maradandót alkotni a magyar és a nemzetközi porondon, de természetesen a válogatott a jövőben is ugyanolyan fontos lesz számomra, mint volt az elmúlt tizenkét évben. Szurkolok a fiúknak, hiszem, hogy a vébé-selejtezőkön megint büszkék lehetünk a csapatra!”

---