Két és fél éve veretlen a Fradi hazai pályán

2019. szeptember. 02., 14:21   |    

Két és fél éve veretlen a Fradi hazai pályán

Feczesin Róbert góllal tért vissza Újpestre. A Mezőkövesd 2019-ben először maradt hazai bajnokin szerzett gól nélkül. A MOL Fehérvár továbbra is több mint háromgólos mérkőzésenkénti átlagnál tart. Ha tartaná ezt az ütemet, elérné a százgólos álomhatárt. A Rákóczi eddigi négy, az OTP Bank Liga mostani idényében szerzett góljából hármat Ádám Martin szerzett. Az ötödik forduló érdekességei.

ÚJPEST FC–BP. HONVÉD FC 2–3 (1–3)
Gólszerzők: Feczesin (4.), Lanzafame (91., öngól), illetve Uzoma (10.), Moutari (27.), Gazdag (31.)

– A Bp. Honvéd először szerzett pontot, sőt pontokat a mostani bajnoki idényben.
– Ebben a párharcban több mint három éve, 2016 júliusában született vendéggyőzelem. Akkor is a Honvéd nyert.
– Gazdag Dániel a Honvéd első magyar gólszerzője az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében.
– A Honvéd tavaly október vége óta csupán háromszor nyert idegenben. De ha győzött, mindig legalább három gólt szerzett.
– Amadou Moutari a második gólját lőtte az idényben. Eke Uzoma a második gólját érte el a Honvéd mezében az OTP Bank Ligában. Mindkétszer 3–2-re nyert a kispesti csapat, előbb a Ferencváros, most pedig az Újpest ellen.
– Nebojsa Vignjevics csapata továbbra is nyeretlen hazai pályán a mostani szezonban. Sőt: pályaválasztóként immár sorozatban hat bajnokin nyeretlen.
– Feczesin Róbert góllal tért vissza Újpestre. Lila-fehérben 2005. december 11-én szerzett a mostani előtt bajnoki gólt. Azóta játszott három vidéki klubban és külföldön is.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PAKSI FC 0–2 (0–1)
Gólszerző: Hahn (22., 50., az elsőt tizenegyesből)

– A Mezőkövesd elveszítette eddigi százszázalékos mérlegét.
– A borsodi sárga-kékek együttese a mostani előtt legutóbb 2017. október 14-én szenvedett otthon kétgólos vereséget a bajnokságban.
– Kuttor Attila legénysége 2019-ben először maradt hazai bajnokin szerzett gól nélkül.
– A Paks története során harmadszor győzött Mezőkövesden.
– Az atomváros zöld-fehérjei a mostanit megelőzően vendégként 2018 márciusában győztek legutóbb olyan csapat ellen, amelyik most is az élvonalban szerepel. Éppen Mezőkövesden!
– Tomiszlav Szivics csapata másodszor nyert a bajnoki idényben. Hahn János mindkét meccsen két gólt szerzett.
– Hahn az élvonalbeli pályafutása során negyedszer szerzett egy mérkőzésen két gólt az OTP Bank Ligában. A mostani az első idény, amelyben kétszer is duplázott.

MOL FEHÉRVÁR FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (1–0)
Gólszerzők: Musliu (41.), Milanov (56.), Hodžić (77.)

– A Vidi 2014 nyara óta először nyerte meg az első öt bajnoki mérkőzését.
– Marko Nikolics együttese továbbra is több mint háromgólos mérkőzésenként átlagnál tart. Ha tartaná ezt az ütemet, elérné a százgólos álomhatárt.
– A székesfehérváriak a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzésükön négyes szerzett gólátlagot értek el.
– A MOL Fehérvár mindhárom gólját fejesből érte el. Visar Musliu góllal mutatkozott be az OTP Bank Ligában.
– Armin Hodžić az előző idényben 26 mérkőzésen 4 gólt szerzett. A mostaniban eddig ötön ötöt.
– A Kisvárda harmadszor játszott a Vidi ellen idegenbeli bajnokit, a 270 perc alatt kilenc gólt kapott.
– Vasile Miriuță csapata vendégként eddig 33 százalékos, otthon pedig száz!

ZALAEGERSZEGI TE–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Radó (43., 11-esből), illetve Vaněček (36.)

– A Zalaegerszegi TE hét év után játszott ismét élvonalbeli bajnoki mérkőzést.
– Radó András az első játékos az idényben, aki már két tizenegyest is gólra váltott.
– A cseh David Vaněček az első gólját szerezte a magyar élvonalban.
– A Puskás Akadémia harmadszor játszott idegenbeli bajnokit a szezonban, a mérleg: egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség.
– Ez volt mindössze a második döntetlen az idényben, 28 mérkőzésből.
– A ZTE eredménysora negatív (1–1–2), ellenben a gólkülönbsége pozitív (7–5)
– A Puskás Akadémia minden fordulóban kapott eddig gólt.

DEBRECENI VSC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 0–1 (0–1)
Gólszerző: Ádám (9.)

– A forduló előtt hibátlan mérleggel álló DVSC az egyik újoncot legyőzte a Nagyerdőben, ellenben a másiktól vereséget szenvedett.
– Herczeg András együttese pályaválasztóként a legutóbbi tíz bajnoki meccséből nyolcat megnyert, csupán tavasszal a Kisvárdától és most a Kaposvártól szenvedett vereséget.
– A Loki a mostani mérkőzés előtt legutóbb február 2-án, az Újpest ellen maradt szerzett gól nélkül.
– A Rákóczi eddigi négy, az OTP Bank Liga mostani idényében szerzett góljából hármat Ádám Martin szerzett.
– A kaposváriak 2013. szeptember 21. óta először ünnepelhettek idegenbeli bajnoki győzelmet az élvonalban.
– A Rákóczi 2013. április 9. óta először maradt kapott gól nélkül NB I-es bajnokin.
– A Kaposvár az ötödik fordulóban szerzett először pontot. Éppen úgy, mint tavaly az akkor szintén újonc Kisvárda.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–DIÓSGYŐRI VTK 1–0 (1–0)
Gólszerző: Szignyevics (37.)

– A Ferencváros több mint nyolcvan percen keresztül emberhátrányban játszott Isael kiállítása után.
– A zöld-fehérek hazai pályán a legutóbbi tizenhárom bajnoki mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték, 2017. április 15. óta veretlenek.
– Nyikolaj Szignyevics tartja az ütemet, tavasszal tíz mérkőzésen négy gólt szerzett, a mostaniban eddig kettőn egyet. A fehérorosz csatár az eddigi öt NB I-es góljából hármat a Diósgyőr ellen szerzett.
– Szergej Rebrov csapata a legutóbbi tíz hazai bajnokiján csupán három gólt kapott.
– A Diósgyőr az első fordulóban győzött, de azóta négyszer kikapott.
– A DVTK idegenben február 9. óta mindössze két pontot szerzett.
– A két csapat legutóbbi öt egymás elleni bajnokiját kivétel nélkül megnyerte a Ferencváros.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS