Kétgólos ZTE- és Fradi-győzelem az OTP Bank Ligában

2024. augusztus. 10., 22:17   |    

Kétgólos ZTE- és Fradi-győzelem az OTP Bank Ligában

A Fradi 2-0-ra nyert Miskolcon, a Zalaegerszegnek pedig sikerült otthon tartania a három pontot 3-1-es győzelmével a Paks ellen az OTP Bank Liga 3. fordulójának szombati játéknapján.

OTP Bank Liga, 3. forduló:

Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)

gólszerzők: Ben Romdan (21., 93., előbbit 11-esből)

A Ferencváros az első perctől fölényben futballozott. A meddő mezőnyfölény mégis vezetést eredményezett, mert Sanicanin szabálytalansága miatt a fővárosiak büntetőhöz jutottak, melyet Ben Romdan magabiztosan értékesített. A gól sem változtatott a játék képén, a hazaiak elsősorban a védekezésre összpontosítottak, a vendégek pedig labdabirtoklási fölényük ellenére sem voltak veszélyesek az ellenfél kapujára. Térfélcserét követően megélénkült a játék, a piros-fehérek Gera révén a bal kapufát találták el, de a túloldalon is akadtak ígéretes lehetőségek, kétszer Sentic védett, Gustavo közeli fejesénél pedig őt is a kapufa segítette ki. Mivel a diósgyőri csapat a hajrára sem tudott újítani, így a vendégek megérdemelten elvitték a három pontot Miskolcról, ráadásul a hosszabbításban egy hatalmas védelmi hibát kihasználva az FTC a kegyelemdöfést is megadta riválisának. 

OTP Bank Liga, 3. forduló:

Zalaegerszegi TE FC-Paksi FC 3-1 (1-0)

gólszerzők: Bakti (21.), Mim (62.), Németh D. (68.), illetve Ötvös (83.)

A közepes iramú első félidő sok technikai hibát hozott mindkét oldalon. Helyzetek akadtak itt is, ott is, a nagyobbak a paksi kapu előtt. Bár a vendégek valamivel többet birtokolták a labdát, a vezető találat megszerzése után is a hazaiak voltak veszélyesebbek, akár meg is duplázhatták volna előnyüket, de előbb Sajbán hibázott ziccerben, majd Dénes lövését védte Simon. A második játékrészt Mim 22 méterről eleresztett életerős lövése vezette fel, mely után a keresztlécen csattant a labda, centimétereken múlt az újabb gól. Bognár György, a vendégek vezetőedzője négyet is cserélt a szünet után, próbálta erősíteni a támadó szekciót, de ez nem segített, sőt. Hiába volt többet a labda a Paksnál, a házigazdák jóval több veszélyt jelentettek a kapura, s előbb megduplázták előnyüket, majd végleg eldöntötték a három pont sorsát. Akár nagyobb arányban is vezethettek volna, de Simon többször nagyot védett. A hajrában szerzett paksi találat már csak az eredmény kozmetikázására volt elég, s bár Böde az utolsó percben még eltalálta a kapufát, az újabb gól már nem jött össze.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS