Közelebb került az éllovashoz a Budafok

2020. február. 23., 19:43   |    

Közelebb került az éllovashoz a Budafok
Fotó: Budafok FC Facebook

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a listavezető MTK kikapott Ajkán, a második helyezett Budaörs viszont egy 96. percben esett öngóllal nyerni tudott a Soroksár ellen.

A Budafok a 18. percben hátrányba került ugyan Soroksáron, és a meccs nagy részében a hazaiak vezettek, de a hajrá a vendégcsapatnak sikerült jobban: a 86. percben egy büntetőből jött az egyenlítés, majd a 96. percben Valencsik öngóljával alakult ki az 1-2-es végeredmény. Az MTK a 73. percig döntetlenre állt Ajkán, de ekkor a hazaiak megszerezték a vezetést, a 87. percben pedig bebiztosították győzelmüket, a kék-fehérek előnye így három pontra olvadt a tabella élén.

A Vasas rutinos támadói góljaival 2-0-ra nyerni tudott a Kazincbarcika vendégeként, és ezzel feljött a harmadik helyre, de továbbra is kilenc pont a hátránya a Budafok mögött. A két győri csapat, az ETO FC és a Gyirmót továbbra is gyengélkedik, és távolodik a dobogótól: előbbi a Szegedtől kapott ki hazai pályán, utóbbi pedig a Csákvár otthonában ért el döntetlent.

Merkantil Bank Liga, 25. forduló:

Soroksár – Budafok 1-2 (1-0)
Gólszerző: Szánthó 18., ill. Kovács D. 86. – 11-esből, Valencsik 96. (öngól)

Kazincbarcika – Vasas FC 0-2 (0-1)
Gólszerző: Feczesin 16., Vernes 85.

Szolnok – BFC Siófok 1-1 (0-0)
Gólszerző: Novák Cs. 90. – 11-esből, ill. Réti 47.
Piros lap: Rokszin (Szolnok, 65.)

Békéscsaba – Vác FC 0-0

Tiszakécske – Nyíregyháza 2-1 (1-0)
Gólszerző: Simon M. 32., Máté J. 48. – 11-esből, ill. Szinanovics 87.
Piros lap: Tóth B. (Tiszakécske, 79.)

Budaörs – Haladás 1-1 (0-0)
Gólszerző: Molnár T. 90., ill. Tóth-Gábor 59.

Ajka – MTK Budapest 2-0 (0-0)
Gólszerző: Nagy K. 73., 87.

Csákvár – Gyirmót 1-1 (0-0)
Gólszerző: Baracskai 54., ill. Varga 86.

ETO FC Győr – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-3 (0-1)
Gólszerző: Horváth Z. 65. – 11-esből, ill. Kóródi 33., 57., Vankó 90.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS