Kupadöntőre készülnek a férfi és női futsalosok

2023. május. 04., 21:57   |    

Kupadöntőre készülnek a férfi és női futsalosok

Szombaton és vasárnap a debreceni Főnix Aréna ad otthont a férfi és női futsal Magyar Kupa négyes döntőjének.

A férfiaknál a címvédő, és a bajnoki felsőházat jelenleg is vezető Haladás mellett a bajnoki címért szintén harcban álló MVFC Berettyóújfalu, valamint a felsőházi rájátszásban harmadik SG Kecskemét és az alsóházban a bennmaradásért harcoló Rubeola tagja a négyes döntő mezőnyének. Az eddigi fordulókban a kecskemétieknek volt a legnehezebb dolguk, nekik ugyanis két felsőházi csapatot, a DEAC-ot és a Veszprémet is le kellett győzniük a legjobb négy közé kerülésért.

A döntőbe jutáshoz viszont a címvédő a Haladás ellen kellene diadalmoskodniuk szombaton. A bajnokságban háromszor találkozott egymással a két csapat, egy döntetlen mellett két szombathelyi győzelem született.

A másik ágon az MVFC dolga könnyebbnek tűnhet a bajnokságban a kiesés elkerüléséért harcoló Rubeola ellen, amelyet az alapszakaszban kétszer is magabiztosan győzött le.

A nőknél a Budaörs a Tolna-Mözs együttesével, a címvédő DEAC a TFSE-vel mérkőzik az elődöntőben. Utóbbi párosítás megegyezik a bajnoki döntő párosításával is, míg a budaörsiek a bajnoki bronzéremért játszanak a Tolna-Mözzsel.

A négyes döntő szombati és a vasárnapi játéknapjára kizárólag online, a http://jegy.mlsz.hu/hun/PlaceInfo/3000 oldalon lehet jegyeket vásárolni 1500 forintos egységáron.

A futsal Magyar Kupa négyes döntőjének programja:

Szombat, elődöntők:

Nők:

Budaörs-Tolna-Mözs 10.30
DEAC-TFSE-Bestrong 13.00

Férfiak:

SG Kecskemét Futsal-Haladás VSE 15.30
MVFC Berettyóújfalu-Rubeola 18.00

Vasárnap, döntők:

Női döntő, 12.00
Férfi döntő, 15.30


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS