Merkantil Bank Liga: ETO-sikerrel ért véget a forduló

2019. szeptember. 01., 21:40   |    

Merkantil Bank Liga: ETO-sikerrel ért véget a forduló

A győriek magabiztos, 2-0-s győzelemmel zárták a Merkantil Bank Liga 7. fordulójának rangadóját.

A Vasas nem tudta megnehezíteni a házigazda ETO FC Győr dolgát a hétfői bajnokin. A győriek az első félidőben két helyzetüket gólra váltották, a fordulás után pedig magabiztosan őrizték előnyüket. A Vasas helyzeteket sem tudott kialakítani, így esélye sem volt a pontszerzésre. Sikerével az ETO feljött a 3. helyre a tabellán.

A vasárnapi meccseken a Dorog Paudits Patrik góljával szerzett vezetést a Haladás ellen, nak a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában, amire Eszlátyi István (42.) még a szünet előtt válaszolt. Az egyenlítést követően a Haladás a vezetést már nem tudta megszerezni, így 1–1-es végeredmény született.

Szintén döntetlennel ért véget a Kazincbarcika–Nyíregyháza találkozó. Lukácsi Raymond a hazaiaknak szerzett vezetést az 52. percben, aminek csak rövid ideig örülhettek a kazincbarcikaiak, ugyanis Sinanovic Sinan az 55. percben kiegyenlített. Sőt, Tóth Barna a 82. percben a vezetést is megszerezte. Oltean Sergiu Adriánnak sem kellett több három percnél, hogy egalizáljon és ezzel kialakult a 2–2-es eredmény. 

Bognár István a 35. percben juttatta előnyhöz az MTK-t a Tiszakécske Városi Sportcentrumban, majd a második félidőben Vass Patrik (51.) és Lencse László (70.) is betalált, utóbbi tizenegyesből. 

Az Ajka lőtte a forduló eddigi legtöbb gólját, a Vácot győzte le 5–1-re. Horváth Péter (11.), Stoiacovici Dávid (26.), Nagy Mihály (47.) és Nagy István (59., 67.) voltak a gólszerzők hazai oldalon, míg a vendégek szépítő találatát Lassú Zsombor (72.) szerezte

A Budafok Békéscsabán győzött 3–0-ra, Vaszicsku Gergő (17.), Kovács Dávid (26.) és a második játékrészben Ihrig-Farkas Sebestyén (62.) talált be.

A forduló előtt egyedüliként még veretlen Siófok Csákvárra utazott, ahol elszenvedte idei első vereségét. Szakály Dénes a 31. percben ugyan megszerezte a vezetést, de Daru Bence (59., 83.) két góljával megfordította a mérkőzés állását.

A Szolnok és a Szeged 1–1-et játszott egymással. Germán Tamás a 24. percben büntetőből juttatta vezetéshez a Szegedet, de Laczkó Milán a 41. percben kiegyenlített. Az eredmény a lefújásig már nem változott.

A Gyirmót csak a 91. percben tudta megszerezni a győztes találatot a Budaörs ellen. Koltai Tamás jegyezte a három pontot érő gólt (1–0).

OTP Bank Liga NB I. 7. forduló

Sorsolás
2024. 09. 20. 20:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024. 09. 21. 14:30
ZTE Aréna
2024. 09. 21. 17:00
Szusza Ferenc Stadion
2024. 09. 21. 19:30
Nyíregyháza Városi Stadion
2024. 09. 22. 16:30
Puskás Akadémia Pancho Aréna
2024. 09. 22. 19:00
ETO Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS