Először győzte le a Vidit a Kisvárda, rég nyert ilyen fölényesen idegenben a Fradi

2021. január. 27., 20:45   |    

Először győzte le a Vidit a Kisvárda, rég nyert ilyen fölényesen idegenben a Fradi

A Kisvárda a harmadik helyre jött fel a táblázaton a MOL Fehérvár szerdai legyőzésével. A Ferencváros idegenben nyert a Budafok ellen, s immár tíz pont az előnye.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Szimovics (22.), Sassá (58.), illetve Fiola (28.)

– A Kisvárda élvonalbeli története során először nyert a MOL Fehérvár ellen.

– Supka Attila együttese november 20. óta először nyert bajnoki mérkőzést.

– Ugyancsak akkor szerzett a mostani előtt legutóbb két gólt egy bajnoki meccsen.

– A szerb Szlobodan Szimovics a harmadik gólját szerezte az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében. Az első kettőt idegenben lőtte, egyébként mindhárom győztes meccsen született.

– A brazil Sassá eddigi első és utolsó gólját is a Vidi ellen szerezte a magyar élvonalban, összesen a hetedik góljánál tart.

– Márton Gábor legénysége négy mérkőzés után kapott ismét ki, az előző négy találkozón tíz pontot szerzett. Ugyanakkor a legutóbbi négy idegenbeli bajnoki találkozójából hármat elveszített.

– Fiola Attila 2016. április 9. óta először szerzett gólt az élvonalban.


BUDAFOKI MTE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Uzuni (25., 11-esből), Csontos (58.), Haratyin (67., 11-esből)

– A Ferencváros először győzött a tavaszi idényben, ez volt a harmadik mérkőzése.

– Szergej Rebrov együttese – noha a legutóbbi négy idegenbeli bajnokijából hármon is három gólt szerzett – 2019. november 10. óta először győzött vendégként legalább háromgólos különbséggel.

– A zöld-fehérek az OTP Bank Liga mostani idényében e találkozóig összesen annyi tizenegyesgólt szereztek, mint ezúttal: tehát kettőt.

– Myrto Uzuni és Ihor Haratyin is a negyedik gólját szerezte a bajnoki idényben.

– A 18 éves Csontos Dominik először játszott legalább egy félidőnyit az OTP Bank Ligában, megszerezte az első gólját.

– A Budafok a legutóbbi hat mérkőzésén csupán egyetlen pontot szerzett.

– Az újonc hazai pályán másodszor maradt szerzett gól nélkül.


OTP Bank Liga, 5. forduló:

Kisvárda Master Good–MOL Fehérvár FC 2–1 (1–1)
Kisvárda, zárt kapuk mögött, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Simovic (22.), Sassá (58.), illetve Fiola (28.)
sárga lap: Lucas (5.), Sassá (20.), Leoni (26.), Hej (60.), illetve Fiola (25.), Rus (35.), Stopira (82.)

Kisvárda: Dombó – Hej, Ene (Melnyik, 30.), Cirkovic, Leoni – Lucas (Zlicic, 88.), Karabeljov, Simovic – Sassá (Kovácsréti, 76.), Viana (Jelena, 87.), Bumba (Navratil, 75.)
MOL Fehérvár: Rockov – Bolla (Szabó, 83.), Rus, Stopira, Fiola – Alef, Houri (Kovács, 73.), Pinto (Hangya, 62.) – Petrjak (Nego, 62.), Zivzivadze (Nikolics, 73.), Bamgboye

Kiegyensúlyozott, élvezetes játékot hozott az első félidő. Többet támadott a Fehérvár, de nem tudott kialakítani sok komoly helyzetet, aminek elsősorban az volt az oka, hogy a Kisvárda szervezetten futballozott. Az első bő negyedórában mindkét oldalon akadt egy-egy nagy lehetőség, amely kimaradt, azután a Kisvárda szerzett vezetést, majd hamar egyenlített a vendégcsapat. A folytatásban is igyekezett irányítani a Fehérvár, de a kisvárdai akciókban is volt gólveszély.

A szünet után gyakrabban próbálkozott támadásvezetéssel a hazai együttes, amely szépen passzolgatva hozta fel a labdát több alkalommal is. Az egyik pontos akció végén ismét előnybe került a Kisvárda, és ezután, ha lehet, még szervezettebben játszott. Hiába tartotta a labdát a Fehérvár sokáig a hazai kapu előtt, komoly helyzetbe nem került, így pont nélkül zárta a mérkőzést.

Budafoki MTE–Ferencvárosi TC 0–3 (0–1)
Budafok, zárt kapus, v.: Iványi
gólszerzők: Uzuni (25., 11-esből), Csontos (58.), Haratin (67., 11-esből)
sárga lap: Filkor (38.), Zeke (67.), illetve Haratin (30.), Sigér (36.)

Budafoki MTE: Póser – Huszti A., Oláh, Romic, Zeke – Filkor (Ihrig-Farkas, 75.), Csonka – Skribek (Takács, 63.), Lőrinczy (Kulcsár, 63.), Szabó M. (Micsinai, 75.) – Zsóri (Kovács D., 82.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Lovrencsics, Dvali (Csontos, 37.), Blazic, Heister (Wingo, 82.) – Sigor, Haratin – Nguen (Vécsei, 82.), Isael, Uzuni (Skvarka, 71.) – Boli (Zubkov, 71.)

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a Ferencváros, az első negyedórában több helyzetet is kidolgozott, de a gól elmaradt. Nem kellett sokat várni így sem a zöld-fehérek vezetésére, Uzuni a saját maga által kiharcolt büntetőt értékesítette. Néhány pillanattal később a felsőléc mentette meg a hazaiakat, akik nem jelentettek veszélyt Dibusz kapujára.    

A Ferencváros nem sokkal a fordulást követően megduplázta előnyét, a sérült Dvali helyére az első félidőben érkező 18 éves Csontos talált be egy pontrúgást követően. A 67. percben megpecsételődött a budafokiak sorsa, miután egy kezezést követőn másodszor is büntetőhöz jutott a címvédő, ezúttal pedig Haratin volt az ítélet végrehajtója.   

A hajrában nem változott az eredmény, a Ferencváros könnyed játékkal diadalmaskodott.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS