Ma 90 éve született Sándor Károly, a legendás Csikar

Csikar – mindenki így nevezte és emlegeti a futball világában Sándor Károlyt – nem volt égimeszelő. Amikor először látott élőben válogatott mérkőzést (1947. május 4-én az Üllői úton, az osztrákok ellen, az ifiválogatott meccse után, amelyen két gólt is előkészített), a kapu mögött a fűben hasalva leginkább azt figyelte, hogy a magyar csapat jobbszélsője, Egresi éppen olyan apró termetű, mint ő. Mégis a magyar futball óriása lett. Legendássá lett jobbról, éles szögből, az úgynevezett Sándor-szögből lőtt góljairól (is).

Csikar később elmesélte, milyen sok gyakorlás áll mögötte: „Abból indultam ki, hogy a kapusok kivétel nélkül ösztönösen a hosszú sarok felé indulnak. Így legalább egy icipici, labdányi kis rés mindig szabadon marad a röviden. Ha gyorsan, élesen és pontosan lőttem – ráadásul váratlanul –, a siker csaknem biztos volt. Mondanom sem kell, hogy a Sándor-gólok mögött gyakorlás állt. Minden edzésen ötvenszer, vagy ha kellett, még többször is megjátszottam a helyzetet. Lefutottam, lőttem a rövidet – üres kapura. Tizennyolc éves pályafutásom alatt enélkül nem folyhatott le edzés. A szemfülesség – a gyors helyzetfelismerés, egy kis ösztönös adottsággal párosulva. A kapu előtt mindig ugrásra késznek kell lenni, csak ennyit mondhatok. Egyes esetekben – emlékszem – előre megéreztem, hogy a kapus kiejti, vagy a védő elvéti a labdát, egyszóval, nekem még lesz ott keresnivalóm.”

1928. november 26-án Szegeden született, a Móravárosi Kinizsiből került fel Budapestre, a kék-fehérek a Ferencváros elől happolták el. Addigra már bekerült az ifjúsági válogatottba, 1947 májusában az osztrákok ellen játszott a fiatalok között. A Nádori (Mateosz) – Tunyogi (Z. HAC), Gábori (UMTE) – Újlaki (Ganz), Lindenmayer (Előre), Faludi (Csepel) – Bednarik (Hutter Olaj SC), Kocsis (FTC). Tremmer (Bp. MADISZ), Jäger (Előre), Sándor (Móraváros) összeállítású tizenegyből négyen is a magyar labdarúgás legendái közé emelkedtek, Sándor, Kocsis, és a Budaira magyarosító Bednarik, valamint a Lantos nevet választó Lindenmayer. Újlaki a francia válogatottban futballozott pályafutása csúcspontján. Mi több, júniusban Gallowich Tibor szövetségi kapitány meghívta az A-válogatott keretébe a jugoszlávok elleni meccsre, olyan csatárok mellé, mint Egresi, Szusza, Szilágyi Gyula., Deák, Puskás, lllovszky és Hidegkuti.

Szinte új élet kezdődött akkor a számára. Olyan futballisták közé került, mint Kovács Imre, Börzsey János, Hidegkuti Nándor, Bíró Sándor, vagy Bodola Gyula. Hamarosan az ország legjobb szélsőcsatárai közé emelkedett, alig két évvel azt követően, hogy az Üllői úton a fűben hasalva csodálta a „nagyokat”, ő maga is bekerült az A válogatottba. Az elkövetkező 17 évben csak az időközben többször is új nevet (Textiles, Bp. Bástya, Vörös Lobogó, majd újra MTK) kapó kék-fehérek játékosa volt. 379 bajnoki mérkőzésen 182 gólt szerzett. Háromszoros bajnok, egyszeres MNK-győztes, kétszeres KK-győztes, KEK-döntős. Az MTK szereplési rekordere, örök-góllövőlistájának második helyezettje. A válogatottban 1949 és 1964 között 75 mérkőzésen 27 gólt szerzett. 

Első válogatottsága igazán nevezetes, noha leginkább csak neki jelentett szép emléket: 1949. április 10-én a csehszlovákok 5:2-re nyertek ellenünk. A korábban egy válogató bizottság tagjaként gyakorlatilag az A válogatottat irányító Sebes Gusztáv is akkor debütált „önálló” kapitányként. Ám fájdalom, kettejük pályafutása később nem úgy kapcsolódott össze, ahogyan azt Csikar a mérkőzés előtt remélte.

Ma már futballtörténelmi tény, hogy Sándor Károly pályafutása 1956 nyara után bontakozott ki igazán. Akkortól, amikor már nem Sebes Gusztáv irányította a magyar válogatottat. Csikar addig is a különböző neveket viselő MTK pillére volt, a Sándor, Hidegkuti, Palotás, Szolnok, Molnár csatársor állta a versenyt a Honvéd ötösfogatával. A remek jobbszélső azonban nem fért be sem a helsinki olimpiára kiutazó keretbe, sem az 1954-es világbajnoki csapatba. Utóbbi torna előtt Bozsik József (Sándor egyik legjobb barátja és a túrákon gyakori szobatársa) legalább azt el tudta érni, hogy a szélső kiutazzon a többiekkel Svájcba. Ám Sebes – nyilvánvalóan a közöttük lévő személyes ellentét miatt – be sem nevezte a világbajnokságra. Pedig milyen nagy szükség lett volna rá az utolsó mérkőzéseken, akár a döntőben, amikor kényszerűségből Czibor Zoltán került a jobbszélre! Az Aranycsapat szövetségi kapitányának becsületére legyen írva, belátta a tévedését. 1955-ben kiadott, A Magyar Labdarúgás című könyvében olvashatóak az alábbiak: „Hosszasan megvitattuk a két szélső erényeit és hibáit  és végül is a gyengébb formában lévő Budai II nevezése mellett döntöttünk.” Később azt írta: „Sándor kissé letört, amikor megtudta, hogy őt nem neveztük a világbajnokságra, de becsületére legyen mondva, férfiasan viselkedett. Mindent elkövetett, hogy eredményességre segítse játékostársait. Edzésekre, mérkőzésekre járt, ahol, mint megfigyelő, igen értékes tapasztalatokat szerzett.” Sebes, nem utolsó sorban a hibákat elemezve így fogalmazott: „Nagy hiba volt Sándort nem nevezni a világbajnokságra.”

Soha nem tudjuk meg, hogy ha „Csikar” játszik a döntőben, mi lett volna a végeredmény.

Ellenben az közismert, hogy az 1956 nyarán, 28. évében járó, a 18 válogatott mérkőzésen szerepelt szélső az elkövetkező hat esztendőben, Bukovi Mártonnál, majd Baróti Lajosnál még további 57 mérkőzésen kapott játéklehetőséget. Játszott két világbajnokságon (1958, 1962), 1957-től ő lett a nemzeti tizenegy csapatkapitánya. Jóval túl a harmincon is tündökölt az azóta is emlegetett, Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi ötösfogatban.

Mikor játszott a legjobban? Nagyon sokszor. A válogatottban is.

Mégis egy klubmérkőzését érdemes kiemelni, 1964 tavaszáról, amikor az MTK a KEK-döntőért küzdött a három évvel később első brit csapatként a Bajnokcsapatok Európa-kupáját megnyerő skót Celtic ellen. Csikar már a 36. évében járt.

A csapat addigi edzőjét, Kovács Imrét az első KEK-elődöntő után menesztette a vezérkar! A Celtic elleni visszavágón, április 29-én már Volentik Béla ült a kispadon. Az irányításával fordított a gárda, története egyik legragyogóbb 90 percét produkálva. A glasgow-i 0:3-at feledtetve, 4:0-ra ütötte ki a skótokat. Sándor Károly – aki az első találkozót kihagyta – egészen kolosszális formában futballozott, magával ragadva a társakat is. Az MTK, első magyar csapatként, nemzetközi kupadöntőt játszhatott!

Csikar abban az évben, 1964-ben hagyta abba a játékot, pályafutásának koronájaként szeptember 23-án tagja volt az Európa-válogatottnak. Visszavonulása után sem szakadt el a futballtól, noha edzői munkát – bár a hetvenes évek első felében rövid ideig volt róla szó – soha nem vállalt. Többször is szerepet vállalt az MTK, majd az MTK-VM labdarúgó-szakosztályának vezetőségében. Népszerűségére jellemző, hogy a hatvanas években még játékfilmben való szereplésre is felkérték. Oroszlánrésze volt abban, hogy a hetvenes évek második felében a visszavonulás gondolatával foglalkozó Nyilasi Tibort rábeszélte a visszatérésre. Nem utolsósorban: kevés szeretni valóbb kártyapartnert ismert a Fészek Klub törzsközönsége. 2014. szeptember 10-én hunyt el, Budapesten.