Magyar Kupa: A Honvéd lesz a Vidi ellenfele

2019. április. 24., 17:16   |    

Magyar Kupa: A Honvéd lesz a Vidi ellenfele

A Budapest Honvéd kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, ugyanis 2-1-es hazai sikerét követően idegenben 3-0-ra múlta felül a másodosztályú Soroksárt az elődöntő szerdai visszavágóján.

Az első perctől a Honvéd irányította a játékot, a Soroksár annak ellenére jószerivel kizárólag a védekezésre koncentrált, hogy egygólos hátránnyal kezdte a visszavágót. A hazai csapatnak gyakran mind a tizenegy játékosa saját térfelén volt. A vendégek támadtak, de a gyors kontrák elkerülése érdekében túl nagy kockázatot ők sem vállaltak, viszont bő negyedóra elteltével büntetőből így is vezetést szereztek. A gól ellenére a Soroksár nem változtatott játékán, így a kispestiek maradtak mezőnyfölényben, kapusuknak pedig mindössze egyszer kellett védenie a szünetig.

A folytatásban a Honvéd már nem erőltette az akciókat, így többször próbálkozhatott a másodosztályú riválisa, amely elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztetett, de Horváth rendre védeni tudott, így a továbbjutás egy pillanatig sem forgott veszélyben. A hajrában aztán a Honvéd egy szögletet követően, illetve egy szép akció végén magabiztossá is tette a sikerét.

A Honvéd története 18. döntőjére készülhet, eddig hétszer diadalmaskodott. A MOL Vidi FC elleni finálét május 25-én rendezik a Groupama Arénában.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Soroksár SC (NB II)-Budapest Honvéd 0-3 (0-1)
Soroksár SC: Kovács D. - Molnár, Valencsik, Gyömbér, Bor - Huszák, Csernik (Tamási, 67.) - Kundrák, Derekas (Pál, a szünetben), Lőrinczy - Erdélyi (Korozmán, 74.)
Budapest Honvéd: Horváth A. - Batik, Kamber, Kálnoki-Kis - Lovric, Nagy G., Heffler T., Ben Hatira (Tischler, 73.), Kukoc - Szendrei (Danilo, a szünetben), Holender (Májer, 64.)
Gólszerzők: Ben Hatira (16., 11-esből), Danilo (89.), Tischler (91.)
Továbbjutott: a Budapest Honvéd kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS