Magyar Kupa: Történelmet írhat a Puskás Akadémia és a Balmazújváros

2018. május. 08., 13:25   |    

Magyar Kupa: Történelmet írhat a Puskás Akadémia és a Balmazújváros

Kedden a DVSC–Puskás Akadémia, szerdán a Balmazújváros–Újpest FC elődöntőkkel fordul finisére a Magyar Kupa-sorozat.

Az elődöntőkben mindkét idegenben játszó csapat előnnyel vághat neki az összecsapásnak, hiszen a Puskás Akadémia jelentős, míg az Újpest egygólos előnyt harcolt ki az odavágón. 

A fináléba jutással története legnagyobb sikerét érheti el a Puskás Akadémia, amennyiben kedden megőrzi előnyét a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének debreceni visszavágóján.

Noha hétvégén a hajdúságiak rossz sorozatukat megszakítva győztek az OTP Bank Ligában, míg a felcsútiak a jó szériájukat lezárva kikaptak (a Haladás ellen szakadt meg a Puskás Akadémia hét tétmérkőzésből álló veretlenségi sorozata), a továbbjutás esélyese egyértelműen az első meccsen 4–0-s sikert aratott PFLA, amely fennállása során először játszhatna döntőt a Magyar Kupában.

A NB I-ben sereghajtó Balmazújváros szintén története legnagyobb sikerére készül, de sokkal nehezebb dolga lesz, mivel egygólos hátrányt kell ledolgoznia hazai pályán az Újpesttel szemben, amely ráadásul kifejezetten jó formában van, négy találkozó óta veretlen az élvonalban.

Horváth Ferenc együttese viszont a legutóbbi kilenc hazai tétmérkőzésén veretlen maradt – ebből hét a bajnoki. A két csapat az OTP Bank Ligában is összecsapott egymással a hétvégén, az 1–1-es döntetlen azt jelentette, hogy a Balmazújváros a tizenegyedik, az Újpest a tizenkettedik döntetlenjét játszotta a bajnoki szezonban, a többi csapatnak ennél kevesebb iksze van.

Az M4 Sport mindkét elődöntőt élőben közvetíti. A finálét május 23-án, a Groupama Arénában rendezik majd, a győztes pedig indulhat az Európa Liga selejtezőjében.

Magyar Kupa, elődöntők (zárójelben az első mérkőzés eredménye):

kedd
Debreceni VSC–Puskás Akadémia 20.00 (0–4)

szerda              
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Újpest FC 20.00 (1–2)


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS