Magyar Kupa: Kiütéssel nyert a Balmaz, nem esett gól Kispesten

2018. március. 14., 19:02   |    

Magyar Kupa: Kiütéssel nyert a Balmaz, nem esett gól Kispesten

A Balmazújváros vélhetően már a negyeddöntők első, szerdai felvonásán eldöntötte a továbbjutást a Magyar Kupában, míg a Budapest Honvéd és a DVSC összecsapásán teljesen nyílt maradt a visszavágó.

A Debreceni VSC gól nélküli döntetlent ért el a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán.

Noha a kispestiek jószerivel végigtámadták a mérkőzést, még 11-esből sem sikerült betalálniuk, mivel a tavalyi gólkirály, Eppel Márton a jobb alsó sarok mellé lőtt. Később ugyan eredményes volt a válogatott csatár, akkor viszont les miatt érvénytelenítették a gólját.

A Balmazújváros viszont nem bízta a véletlenre a továbbjutást, és a triplázó Vajda vezetésével öt gült rámolt be a másodosztályú Békéscsabának.   

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Budapest Honvéd–Debreceni VSC 0–0

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Békéscsaba 1912 Előre (II.) 5–0 (3–0)
gól: Vajda (23., 51., 60.), Zsiga (35.), Habovda (44.)


Korábban játszották:

Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK 0–1 (0–1)
gól: Joannidisz (34.)

Újpest FC–MTK Budapest (II. osztály) 2–1 (1–1)
gól: Bojovic (37.), Nagy D. (67.), illetve Vass P. (39.)


A negyeddöntők visszavágóit április 3-án és 4-én rendezik.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS