Megszületett az első Vasas-győzelem az új idényben

2009. augusztus. 08., 22:30   |    

Megszületett az első Vasas-győzelem az új idényben

Szombaton négy meccset játszottak le a Soproni Liga harmadik fordulójából. A Vasas hazai pályán 3-1-re verte a Paksot, a Győr 2-0-ra kikapott Kecskeméten, a Kaposvár Zahorecz Krisztián mesterhármasával 3-0-ra győzött Zalaegerszegen, a Videoton pedig 1-0-ra nyert Pápán, s mivel idei harmadik sikerét aratta, a tabella élére állt.

Megszerezte első győzelmét a Vasas

Vasas - Paksi FC 3-1 (1-0)
Vezette: Solymosi Péter (Lémon Oszkár, Vígh Tibor)
Gólszerző: Remili a 38., Remili az 57., Divic a 67. illetve Tölöli a 80. percben

Mindkét csapat aktívan kezdett, s a vezetést a Vasas szerezte meg, a 38. percben Lázok János jobb oldali beadása után Mohamed Remili hét méterről fejelt a kapu jobb oldalába (1-0). Az 57. percben ismét Remili volt eredményes, ekkor Piller József emelt középre balról, a támadó pedig nyolc méterről a hálóba lőtt (2-0). A 67. percben már háromgólos volt az angyalföldiek előnye, Lázok gurított Petar Divic elé, aki nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt (3-0). A 80. percben szépített a Paks, Nikolov Balázs adott be jobbról, s az érkező Tököli Attila tíz méterről a kapuba vágta a labdát (3-1). Az eredmény ezután már nem változott, a Vasas megszerezte első pontjait az új bajnokságban.


A Győr kikapott Kecskeméten

Kecskeméti TE-Ereco - Győri ETO 2-0 (1-0)
Vezette: Fábián Mihály (dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás)
Gólszerző: Csordás a 35., Rakic a 82. percben
Kiállítva: Tokody a 21., Djordjevic a 48. percben

A mérkőzés 21. percében tíz emberre olvadt a Győr, Tokody Tibor ütött oda Mbengono Andoa Yannicknak, amiért a zöld-fehérek támadója piros lapot kapott. A 35. percben kihasználta emberelőnyét a Kecskemét, Csordás Csaba 18 méterről talált a kapu bal alsó sarkába (1-0). A vendégek ezt követően próbáltak egyenlíteni, ám a 48. percben már kettős emberhátrányba kerültek, Vladimir Djordjevic buktatta a 16-oson belük Yannicokot, amiért ő piros lapot, a házigazda együttes pedig 11-est kapott - a büntetőt a sértett végezte el, ám Sasa Stavovic védett. A második gólt azonban így is az immár kontratámadásokra építő hazai együttes szerezte meg: a 82. percben Milan Rakic hét méterről szerzett találatával duplázták meg előnyüket (2-0). Az eredmény ezután már nem változott, a KTE megszerezte első idei győzelmét.


Zahorecz klasszikus mesterhármasa

ZTE FC - Kaposvári Rákóczi 0-3 (0-1)
Vezette: Szabó Zsolt (Butkai Zsolt, Kovács Zoltán)
Gólszerző: Zahorecz a 32., Zahorecz a 74., Zahorecz (11-esből) a 91. percben

A zalaiak kezdtek határozottabban, a kék-fehérek több támadást vezettek, mint vendégeik, a vezetést mégis a Kaposvár szerezte meg, a 32. percben egy szögletet követően Zahorecz Krisztián négy méterről fejelt a kapuba (0-1). A változatos, élénk meccs 74. percében Zahorecz megszerezte önmaga és csapata második gólját, a védő ekkor Farkas Zoltán jobb oldali szöglete után küldte a hálóba három lépésről a labdát (0-2). A 91. percben megszületett a klasszikus mesterhármas is: Nenad Todorovic rúgta fel a 16-oson belül Srdan Stanicot, s a megítélt büntetőt Zahorecz váltotta gólra (3-0), bebiztosítva a Kaposvár sima győzelmét.


Alves gólja döntött


Lombard Pápa Termál FC - Videoton FC 0-1 (0-0)
Vezette: Kassai Viktor (Erős Gábor, Szalai Zoltán)
Gólszerző: Alves a 85. percben
Kiállítva: Venczel a 87. percben

A küzdelmes, jó iramú, nagy taktikai csatát, de kevés igazán jelentős helyzetet hozó első félidőben nem láthattak gólt a pápai stadionban megjelent nézők. A meccs második időszakában is nagy volt a harc, de a három pont sorsáról döntő gól csak a 85. percben született meg, ekkor Sitku Illés passza után Andre Alves lőtt közelről a hálóba (0-1). A 87. percre is maradt egy jegyzőkönyvbe kívánkozó esemény, Venczel Balázs lerántotta Alvest, s ezért a hazai védő megkapta második sárga lapját is, azaz számára véget ért a találkozó. A Videoton harmadik meccsét is megnyerte az idén, így a tabella élére állt.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Hármas sorozatokban halad az MTK, betonvédelem Újpesten
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL - Kedden a házigazda ellen kezd a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Tízgólos meccse után élen a Kisvárda

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS