Merkantil Bank Liga: az utolsó őszi forduló jön

2017. december. 10., 00:44   |    

Merkantil Bank Liga: az utolsó őszi forduló jön

Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga utolsó őszi fordulóját. A forduló rangadóján a Ceglédi VSE a listavezető MTK-t fogadja.

KISVÁRDA MASTER GOOD–WKW ETO FC GYŐR
(Kisvárda, 13.00)

A Kisvárda nagyszerű őszt tudhat lassan maga mögött, mindössze egyszer szenvedett eddig vereséget, a legkevesebbszer a teljes mezőnyben. Hazai pályán hatszor nem kapott gólt, legutóbb legyőzte a listavezetőt MTK-t, s nyert a magyar Kupában a Ferencváros ellen is. Ugyanakkor az egyetlen bajnoki vereségét Kisvárdán szenvedte el. Az ETO kétségtelenül javult Szentes Lázár irányításával, de az utóbbi hetekben kikapott a Mosonmagyaróvártól és a Gyirmóttól is, így csak nyolcadik. Vendégként a legutóbbi négy meccsén öt pontot szerzett.

 

BFC SIÓFOK–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Siófok, 13.00)

A Siófok legutóbb nyert Sopronban a helyi csapat ellen, s ezzel fellépett a tizenhatodik helyre. Épen eggyel a Mosonmagyaróvár mögé, amelyet meg is előzne hazai győzelmével. A Balaton-parti gárda a legutóbbi öt fordulóban csupán egyszer szenvedett vereséget. A Mosonmagyaróvár jó passzban volt, négy meccsből hármat megnyert, de a legutóbbi fordulóban kikapott otthon a Kisvárdától. Vendégként legutóbb nagy meglepetésre legyőzte az ETO-t, az volt az első idegenbeli bajnoki sikere április óta.

 

CEGLÉDI VSE–MTK BUDAPEST
(Albertirsa, 13.00)

A Cegléd lényegesen felülmúlja az előzetes várakozásokat, az ötödik helyen áll, mindössze egy ponttal a harmadik Békéscsaba mögött. Október elseje óta veretlen, akkor éppen a lila-fehérektől kapott ki. Pályaválasztóként a legutóbbi négy mérkőzését megnyerte. Az MTK vezeti a bajnoki tabellát, mindössze háromszor kapott ki ősszel, mindannyiszor idegenben. Érdekes, hogy a legutóbbi két, vendégként játszott bajnokiját elveszítette. Augusztusban nehezen, 2-1-re nyert otthon a Cegléd ellen.

 

VÁC FC–KAZINCBARCIKA BSC
(Óbuda, 13.00)

Mind a két csapatnak akadt ősszel olyan periódusa, amelyben erején felül teljesített. A váciak most a hatodik, a barcikaiak, az idény során először a tabella második felére lecsúszva, a tizenegyedik helyen állnak. A vendégek a legutóbbi négy fordulóban nem szereztek pontot. A Vác Óbudán legyőzte a Videotont is Magyar Kupa-mérkőzésen, a legutóbbi két bajnoki mérkőzésén pályaválasztóként azonban csak döntetlent ért el. Igaz, szeptember 17. óta veretlen a Hévízi úton.

 

SZOLNOKI MÁV FC–SOROKSÁR SC
(Szolnok, 13.00)

A szolnokiak nagyon visszaestek az idény végére, a legutóbbi négy meccsüket elbukva csupán a tizedik helyen állnak. Hat ponttal vannak a harmadik Békéscsaba mögött, az elmúlt egy hónapban 12 pontot veszítettek. Pályaválasztóként a legutóbbi négy találkozójukból csak egyet nyertek meg. A Soroksár legutóbb ismét nyerni tudott, így feljött a tizenharmadik helyre, ennél előbbre biztosan nem lép a tabellán ősszel. A legutóbbi hat idegenbeli bajnokijából ötöt elveszített.

 

BUDAFOKI MTE–DOROGI FC
(Budafok, 13.00)

A Budafok a tizennyolcadik helyen áll, ha nyerni tud, s számára jól alakulnak az eredmények, akár a tizenhatodik helyre is előrelépve telelhet. A legutóbbi két meccsét azonban 0 egy három mérkőzésből álló veretlenségi széria után – elveszítette. Pályaválasztóként ellenben a legutóbbi két találkozóján hat pontot szerzett. A Dorog az idény végére jó formába lendült, megnyerte a legutóbbi két bajnokiját, így biztosan tartja a helyét a középmezőnyben, tizenkettedik. Egy újabb győzelemmel akár az első tízbe is előreugorhat. Vendégként azonban a legutóbbi négy mérkőzésén csupán két pontot gyűjtött.

 

BUDAÖRSI FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
(Tatabánya, 13.00)

A Budaörs a legutóbbi három fordulóban kilenc pontot szerzett, ezt egyedül a Békéscsaba mondhatja még el magáról. Ezzel feljött a hetedik helyre, az utóbbi két hónapban csupán egyszer, a Váctól kapott ki a Merkantil Bank Ligában. Tatabányán ugyanakkor a legutóbbi három mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A Nyíregyháza sincsen sokkal rosszabb formában, a legutóbbi négy fordulóban tíz pontot szerzett. Szenzációsan rajtolt, majd az idény végére ismét belelendült. Ugyanakkor a negyedik helyen álló gárda a jó szereplését elsősorban a hazai mérlegének köszönheti, vendégként a legutóbbi nyolc mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni.

 

AQVITAL FC CSÁKVÁR–SOPRONI VSE
(Csákvár, 15.00)

A pályaválasztó a tizenkilencedik, a vendég a huszadik helyen áll a tabellán. Egy hely, de hat pont választja el őket. A Csákvár a legutóbbi, az MTK elleni budapesti veresége előtt négy mérkőzésen is veretlen maradt, nyolc pontot szerzett. Pályaválasztóként a legutóbbi négy találkozójából csak egyet veszített el. A Sopron mindössze egyszer nyert a bajnokság első felében, igaz, legutóbb két döntetlen után kapott ki ismét. Vendégként ellenben nagyon szervezetten védekezik, a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet veszített el. Igaz, május 7. óta 14 idegenbeli mérkőzésen mindössze két gólt szerzett.

 

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA
(Békéscsaba, 15.00)

A Békéscsaba a legutóbbi három fordulóban győzött, így előretört a harmadik helyre. A Szeged szeptember 10. óta, lassan három hónapja nyeretlen a Merkantil Bank Ligában, visszaesett a tizenhetedik helyre. Idegenben július 30. óta mindössze egy gólt szerzett. Ugyanakkor, köszönhetően a jó védekezésnek, a legutóbbi két idegenbeli meccsén pontot tudott szerezni. A Békéscsaba pályaválasztóként a legutóbbi négy mérkőzéséből csak az utolsót tudta megnyerni.

 

ZALAEGERSZEGI TE FC–GYIRMÓT FC
(Zalaegerszeg, 15.00)

Mind a két csapat elmarad remélt helyezésétől, a ZTE csupán a tizennegyedik helyen szerénykedik, az elmúlt két hónapban csak egyszer, a Soroksár ellen nyert bajnoki meccset. Pályaválasztóként, június eleje óta, a legutóbbi tíz bajnoki találkozójából haton döntetlent játszott. A Gyirmót a kilencedik helyen áll. Noha augusztus végétől volt egy remek idegenbeli sorozata, három meccsen kilenc pontot szerzett 11-2-es gólkülönbséggel, vendégként a legutóbbi három találkozóját elveszítette.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS