Merkantil Bank Liga: egymás ellen az idény meglepetéscsapatai

2024. szeptember. 21., 21:45   |    

Merkantil Bank Liga: egymás ellen az idény meglepetéscsapatai
Fotó: Fotó: Kolorcity Kazincbarcika Sport Club Facebook

A tavasszal még az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd és Kisvárda egymás ellen mérkőzik a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában. A listavezető Szentlőrinc Kazincbarcikára látogat, az első megy a másodikhoz.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Vasárnap, Mezőkövesd, 16.00)

A Mezőkövesd nagyon gyengén kezdte a bajnoki idényt, hat forduló után, négy ponttal, az utolsó helyen áll. Pályaválasztóként három mérkőzésen összesen egy pontot szerzett eddig. A Kisvárda sem rajtolt jól, de az utóbbi időben javított, miután a legutóbbi négy fordulóban kilenc pontot gyűjtött, előrelépett a hatodik helyre. Vendégként a Vasastól és az Ajkától kikapott, Tatabányán nyert.

BVSC-ZUGLÓ–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
(Vasárnap, Óbuda, 16.00)

A BVSC a III. Kerületi TVE pályáján rendezi a mérkőzést. A zuglói csapat szenzációsan rajtolt, s bár a folytatás sem volt rossz – egyike a két veretlennek – a legutóbbi három fordulóban háromszor is döntetlent játszott. Az ötödik BVSC mögött három hellyel áll a Szeged-Csanád, amely a rossz kezdés után immár öt mérkőzés óta veretlen, a mérkőzései felén döntetlent játszott. Idegenben legutóbb nyert, Mezőkövesden.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BUDAPEST HONVÉD
(Vasárnap, Csákvár, 17.00)

Egyetlen pont választja el egymástól a két csapatot, a csákváriaknak nyolc, a kispestieknek hét pontjuk van. A pályaválasztó a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén öt pontot szerzett. Otthon már négyszer játszott, két győzelem és két vereség a mérlege. A Honvéd sorozatban háromszor is kikapott, de a bajnoki szünet előtt picit javított, legyőzte a Mezőkövesdet. Idegenben három mérkőzésen egyetlen pont a mérlege, nyolc kapott góllal.

SOROKSÁR SC–VASAS FC
(Vasárnap, Soroksár, 17.00)

A soroksáriak mindössze négy pontot szereztek eddig, mégpedig a legutóbbi két hazai mérkőzésen elért döntetlennel és győzelemmel. Ezzel az utolsó előtti helyen áll a gárda, a sereghajtóval azonos pontszámmal. A Vasas legutóbb nyerni tudott, javított a pozícióján, két vereségét maga mögött tudva már harmadik. Vendégként csupán kétszer játszott eddig, Budafokon győzött, Kozármislenyben kikapott.

FC AJKA–BUDAFOKI MTE
(Vasárnap, Ajka, 17.00)

A zöld-fehéreknek volt egy három mérkőzésből álló jó sorozata, de legutóbb kikaptak 3-2-re a Vasastól, a tizenkettedik helyen állnak. Pályaválasztóként javuló tendenciát mutatnak, vereség, döntetlen, győzelem követte egymást. A Budafok a legutóbbi két fordulóban gyűjtötte eddigi pontjai felét, négyet. Eddigi nyolc pontjából hatot vendégként szerzett, idegenben még százszázalékos!

HR-RENT KOZÁRMISLENY–OPUS TIGÁZ TATABÁNYA
(Vasárnap, Kozármisleny, 17.00)

A Kozármisleny továbbra is masszív középcsapat a második vonalban, kilenc pontot szerzett eddig, csak eggyel kevesebbet, mint a második helyezett Kazincbarcika. Egyszer kapott ki, háromszor döntetlent játszott a győzelmek mellett. Már négyszer játszott pályaválasztóként, két döntetlen után a Honvédot és a Vasast is legyőzte. A Tatabányánál talán egy csapat sem örült jobban a bajnoki szünetnek, volt mód a Kazincbarcika elleni hazai 0-7 után kicsit rendezni a sorokat. A legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elveszített.

GYIRMÓT FC GYŐR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Vasárnap, Gyirmót, 17.00)

A kisalföldi csapat remek rajt után nagyon visszaesett, a legutóbbi három fordulóban nyolc pontot veszített. Így is a negyedik helyen áll. Az Alcufer Stadionban április vége óta veretlen. A Békéscsaba gyengélkedik, eddig hat fordulóban hat pontot gyűjtött. Érdekes, hogy bár a tizennegyedik helyen áll, csak két csapat, a Szentlőrinc és a BVSC kapott nála kevesebb gólt. A szerzett gólokat tekintve már nem áll ilyen jól… Idegenben kétszer döntetlent játszott, majd kikapott Csákváron.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–SZENTLŐRINC SC
(Hétfő, Kazincbarcika, 20.00)

A bajnoki helyezések szerint ez csúcsrangadó, a második helyezett fogadja az idény eddigi legjobbját. Az csapat várja a listavezetőt, amely a legutóbbi fordulóban 7-0-ra nyerni tudott idegenben, Tatabányán. A negyedik-ötödik-hatodik fordulóban kilenc ponttal gazdagodó Kazincbarcika otthon eddig csak kétszer játszott, kikapott a BVSC-től, majd legyőzte a Gyirmótot. A Szentlőrinc négy győzelemmel és két döntetlennel áll, négy ponttal szerzett eddig többet a borsodi csapatnál.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS