Mezőkövesdi sikerével ismét élen a Paks, KTE győzelem a DVTK ellen

2024. február. 08., 22:17   |    

Mezőkövesdi sikerével ismét élen a Paks, KTE győzelem a DVTK ellen
Fotó: MTI

A paksiak 1-0-ra győztek az egyre nehezebb helyzetbe kerülő Mezőkövesd otthonában az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A Kecskemét Horváth Krisztofer duplájával otthon tartotta a három pontot, s megelőzte a miskolciakat.

Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 0-1 (0-0)

Az első helyzetek a vendégcsapat előtt adódtak, azután kiegyenlítetté vált a játék. Mindkét fél többször eljutott ellenfele tizenhatosához, akadtak is gólszerzési kísérletek, de egyik félnek sem volt igazán nagy lehetősége a vezetés megszerzésére. Viszonylag eseménytelenül telt el az első 45 perc, melyben a hazai csapat némi labdabirtoklási fölényt alakított ki. Alig kezdődött el a második félidő, amikor előnybe került a Paks: Skribek tört be a 16-oson belülre, a balösszekötő helyén középre passzolt, Szabó Bálint pedig a bal alsó sarokba lőtt. A folytatásban hasonlóan kiegyenlített volt a mezőnyjáték, mint az első félidőben. A Mezőkövesd próbálkozott támadásokat vezetni, helyzetei alapján szerezhetett volna is gólt, de nem tudott élni a lehetőségeivel, a Paks viszont eggyel igen, ami értékes három pontot jelentett a számára. Az utolsó előtt hazai csapat immár sorozatban hatodik bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt.

Kecskeméti TE-Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

Izgalommentesen telt a mérkőzés első negyedórája, majd némileg váratlanul a hazaiak megszerezték a vezetést Horváth Krisztofer 16 méteres lövésével. A folytatásban a DVTK igyekezett irányítani a játékot, de a szünetig csak kevés helyzetet tudott kidolgozni, egyenlítenie pedig nem sikerült. A fordulás után gyorsan betalálhatott volna a vendégegyüttes, ám Lund fejesét Varga bravúrral védte. Ezek után nagy tempóban futballoztak a csapatok, de mindkét oldalon sok hiba csúszott a játékba. Közel negyedórán át nem alakult ki helyzet egyik oldalon sem, majd - Edomwonyi jobb oldali elfutása és centerezése után - a DVTK előtt adódott ziccer, melyet Pozeg Vancas egy méterről nem hibázott el. A gól egyértelműen megfogta a házigazdát és a Diósgyőr a következő támadását is góllal zárta, de azt később les miatt érvénytelenítettek. A DVTK ekkor egyértelműen fölényben játszott, a hazaiak pedig hármas cserével igyekeztek változtatni és nem sokkal később egy szép támadás végén Horváth Krisztofer ismét előnyhöz juttatta csapatát. A hajrában megint sok volt a hiba, különösen a vendégek oldalán, akik egy veszélyes szabadrúgáson kívül nem tudtak helyzetet kialakítani, így vereséggel zárták a találkozót.

OTP Bank Liga NB I. 19. forduló

Sorsolás
02-08
2025. 02. 08.
ETO Stadion
02-08
2025. 02. 08.
ZTE Aréna
02-08
2025. 02. 08.
Nyíregyháza Városi Stadion
02-08
2025. 02. 08.
Új Hidegkuti Nándor Stadion
02-08
2025. 02. 08.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
02-08
2025. 02. 08.
Paksi FC Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS