MOL Magyar Kupa: utolsóként a Paks csatlakozott a nyolcaddöntő mezőnyéhez

2023. október. 30., 22:50   |    

MOL Magyar Kupa: utolsóként a Paks csatlakozott a nyolcaddöntő mezőnyéhez

Keddtől csütörtökig rendezik meg a MOL Magyar Kupa 4. fordulójának mérkőzéseit. A forduló rangadója a Haladás és a ZTE nyugati derbije, valamint a Ferencváros és a Puskás Akadémia összecsapása lesz.

Kedden és csütörtökön egy-egy, szerdán 14 mérkőzést játszanak le a csapatok a kupafordulóban. Kedd este az NB II-es bajnokaspiráns, az ETO FC a DVSC-t fogadta tévés mérkőzésen, és bár a győriek egyenrangú riválisai voltak az élvonalbeli ellenfelüknek, a nagyobb rutin a Loki javára döntött, a csereként beállt Bárány Donát góljával nyertek a hajdúságiak.

A két nyugati rivális, a Haladás és a ZTE rendre forró hangulatú derbiket játszik egymással, de az elmúlt bő tizenegy évben nem találkozott egymással a két csapat az NB I-ben – vagy az egyik, vagy a másik együttes szerepelt a másodosztályban (2019-ben váltották egymást az OTP Bank Ligában, azóta a Haladás szerepel lejjebb). Most a sorsolás úgy hozta, hogy a kupában rendeztek nyugati rangadót, amelyen a Haladásnak nem sikerült borítania papírformát, a címvédő ZTE 2-1-es győzelemmel jutott a legjobb 16 közé.

Az idén a ZTE-hez hasonlóan döntőt játszó Budafok viszont búcsúzott a sorozattól, miután 3-2-re kikapott a Veszprém otthonában. A Kisvárda és az MTK magabiztosan lépett tovább, előbbi az Uniont verte 6-0-ra, utóbbi az előző körben a Fehérvár FC-t búcsúztató ESMTK otthonában győzött 4-0-ra.

Az Újpest Tatabányán, a DVTK Siófokon nyert, és ezzel szintén biztosította a helyét a nyolcaddöntőben.



A Kecskemét egy védő, az U21-es válogatott Iyinbor Patrick góljával nyert a  Szeged otthonában, míg a Ferencváros hosszabbítás után, drámai végjátékban 4-3-ra győzött a Puskás Akadémia ellen. Előbb a Puskás Akadémia vezetett, majd fordított a Ferencváros, majd a felcsúti együttes a második félidőben egyenlített, hosszabbításra mentve a mérkőzést. A 115. percben Adama Traoré használta ki a felcsúti védelem határozatlanságát, ám ezzel nem dőlt el az összecsapás, a Puskás Akadémia ugyanis egy lesgyanú miatt a videószobában hosszan ellenőrzött találattal újfent egyenlített a percekkel később kiállított Artem Favorov révén. A kaotikus, VAR-vizsgálatokkal tűzdelt és jócskán elnyúlt ráadás 132. percében büntetőből Abu Fani állította be a végeredményt.

Csütörtökön este a Paks a Bp. Honvéd otthonában lépett pályára. A vendégek kétszer is vezetést szereztek, de a kispestiek mindkétszer viszonylag gyorsan válaszolni tudtak, igaz, a második gólváltás a 88. és a 95. percben történt. A kétszer 15 perces hosszabbítás nem hozott gólt, a tizenegyeslövések viszont kilencet is, végül az ötödik pár második lövője a házigazdáknál hibázott, így a Paks jutott a legjobb 16 csapat közé.

OTP Bank Liga NB I. 4. forduló

Sorsolás
2024. 08. 16. 20:00
Kecskeméti Széktói Stadion
2024. 08. 17. 17:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2024. 08. 17. 19:30
Groupama Aréna
2024. 08. 18. 15:30
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2024. 08. 18. 17:45
Paksi FC Stadion
2024. 08. 18. 20:00
Puskás Akadémia Pancho Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS