MTK-győzelemmel zárult a bajnokság

2007. május. 28., 15:49   |    

MTK-győzelemmel zárult a bajnokság

Az MTK Budapest - Újpest FC bajnoki mérkőzéssel hétfőn befejeződtek a Borsodi Liga 2006-2007-es kiírásának küzdelmei. A mérkőzésnek a tabella alakulása szempontjából már nem volt jelentősége, a meccs eredményétől függetlenül a kék-fehérek szerezték meg a második helyet a DVSC-TEVA mögött, az Újpest pedig a Zalaegerszeg és a Vasas közé ékelődve a negyedik lett.

Az MTK határozottabb volt
A mérkőzést a kék-fehérek kezdték határozottabban, Horváth Levente lövése után - ha szerencsével is - már a 4. percben vezetést szereztek, s ezután is ők irányították a játékot. A második félidőben aktívabbá vált az Újpest, de továbbra is a házigazdák futballoztak fölényben, s a 64. percben meg is duplázták előnyüket: a Szabó buktatása miatt megítélt büntetőt Kanta értékesítette. Az eredmény később már nem változott (bár egy kettős kiállítás maradt a lefújás utánra is), tehát az MTK győzelemmel, az Újpest pedig vereséggel zárta a bajnokságot.

A Borsodi Liga 30. fordulójának hétfői eredménye:

MTK Budapest - Újpest FC 2-0 (1-0)

A mérkőzés jegyzőkönyve és rövid összefoglalója az eredményre kattintva olvasható.

Az eddigi eredmények, a sorsolás, a csapatok grafikonjai, a kereszttabella, és a statisztikák a Bajnokságok menüpontban, a Borsodi Liga alpontban, az Eredmények címszó alatt találhatók.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS