A sereghajtó Kazincbarcika 3-0-ra kikapott Miskolcon a vendég Újpesttől a Fizz Liga 29. fordulójának első szombati mérkőzésén. Az MTK Budapest hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Zalaegerszeget, s ezzel eldőlt, hogy a sereghajtó Kazincbarcika az idény végén búcsúzik az NB I-től, míg a kék-fehérek hét pontra eltávolodtak a kiesőzónától. A Nyíregyháza 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot, és legfeljebb két pontra van szüksége a bennmaradáshoz.
Fizz Liga, 29. forduló:
Kolorcity Kazincbarcika SC–Újpest FC 0–3 (0–1)
Miskolc, v.: Derdák
Nagy lendülettel kezdtek a fővárosiak, ennek nyomán az első bő tíz percben a hazaiak hálóőrének háromszor is védenie kellett, azonban az újpestiként először eredményes Krajcsovics ziccerénél már ő sem tudott segíteni. A vezetés birtokában visszavettek a tempóból a vendégek, de így is irányították a játékot, sőt nem sokkal a szünet előtt növelhették volna az előnyüket, csakhogy Matko a kapu torkából sem tudott betalálni, Kocsisba belsőzte a labdát.
A térfélcserét követően az Újpest hamar megduplázta az előnyét egy szerencsés öngóllal. Az újabb találat rányomta a bélyegét a meccsre, csendesen, különösebb izgalmak nélkül teltek a percek.
A játékrész derekához közeledve Kuttor Attila vezetőedző hármas cserével próbálta frissíteni a Kazincbarcikát, amely ettől ugyan lendületesebbé vált, a szépítés viszont így sem jött össze, mert Banai védte Könyves közeli próbálkozását, ahogy a hajrában Ubochioma távoli lövését is. A hosszabbításban még az Újpest volt eredményes, a csereként beállt Mucsányi szerezte meg pályafutása első élvonalbeli találatát.
MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC 3–0 (0–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Csonka B.
Helyzet nélkül telt el az első játékrész, csupán egy-egy gyengébb távoli lövés adott munkát a két kapusnak. Egyébiránt a középpályán viszonylag gyorsan, sok rövid passzal futballozott mindkét együttes, de a harmadik-negyedik átadás után rendre az ellenfélhez került a labda. A szünet előtti percekben a Zalaegerszeg ritmust váltott, de az MTK kapujáig így sem jutott el. A vendégek enyhe mezőnyfölényben játszottak, a hazaiak pedig elvétve gyors ellentámadásokkal próbálkoztak, szintén eredménytelenül.
A fordulás után az első MTK-támadás végén Kerezsi Zalán megszerezte a vezetést, a hátrányba került ZTE pedig hirtelen magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. Mivel azonban a hazai védelem betömörült a kapuja előterébe, helyzetet továbbra sem alakítottak ki a vendégek. Nem úgy a fővárosi kék-fehérek, akik Kerezsi újabb találatával eldöntötték a mérkőzést. A végeredményt Jurek Gábor állította be a 90. percben.
Győzelmével az MTK hét pontra eltávolodott az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen álló Diósgyőrtől, illetve az is eldőlt, hogy a sereghajtó Kazincbarcika a hátralévő négy forduló eredményeitől függetlenül az idény végén búcsúzik az NB I-től.
Nyíregyháza Spartacus-Paksi FC 2-0 (1-0)
Nyíregyháza, v.: Bogár
Hatalmas lendülettel kezdett a házigazda, és Muhamed Tijani lövése után a labda a bal kapufán csattant. Sokáig azonban nem bosszankodtak a Spartacus szurkolói, mivel a kilencedik percben Nemanja Antonov már pontosabban célzott, és megszerezte a vezetést, sőt a szerb légiós duplázhatott is volna, majd Tijani fejesénél védett bravúrral Gyetván Márk, a paksiak kapusa. És ekkor még csak a 14. percben járt a találkozó. A szünetig hátralévő időben is a szabolcsiak támadtak.
Szünetben mindkét csatárát lecserélte Bognár György, a Paks vezetőedzője. Böde Dániel és Tóth Barna beállásával többet is támadtak a zöld-fehérek, míg a hazaiak lendülete csökkent az első félidőhöz képest. Az átütőerő azonban hiányzott az egyenlítéshez, sőt a 72. percben az előrehúzódó belső védő, Temesvári Attila eldöntötte a találkozót.
Győzelmével a Nyíregyháza tíz pont előnnyel vezet az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen szerénykedő Diósgyőr előtt, ráadásul négy győzelemmel többet gyűjtött borsodi riválisánál, vagyis a hátralévő négy fordulóban legfeljebb két pont elegendő számára, hogy elkerülje a kiesést.