Örökrangadóval folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei

2024. február. 06., 12:28   |    

Örökrangadóval folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei

Az első tavaszi forduló után rögtön itt a második: kedden, szerdán és csütörtökön újabb hat mérkőzés következik. Köztük az örökrangadó, a Ferencváros az MTK fogadja.

ÚJPEST FC–DEBRECENI VSC
(Kedd, Szusza Ferenc Stadion, 17.45)

A lila-fehérek nagyon rosszul rajtoltak 2024-ben, a legutóbbi nyolc fordulóban mindössze egy pontot szereztek. A Szusza Ferenc Stadionban az utolsó két 2023-as bajnokijukat elveszítették. A DVSC is hosszú idő óta nyeretlen, a DVTK elleni hazai 2-2-vel kezdte a tavaszt az OTP Bank Ligában. Újpesten 2013 óta nyeretlen.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MTK BUDAPEST
(Kedd, Groupama Aréna, 20.00)
A Ferencváros meggyőző játékkal nyert Kisvárdán az első 2024-es tétmérkőzésén. Érdekes ugyanakkor, hogy a hazai mérkőzésein eddig kevesebb gólt szerzett, mint idegenben, a bajnoki idényben. Az MTK elleni mérleg az utóbbi időszakban kevéssé volt hízelgő, egészen a Hungária körúton 6-1-re megnyert szeptemberi találkozóig. Előtte négy mérkőzésen nyeretlen maradt a Fradi. A kék-fehérek sima győzelmet arattak a 2024-es év első NB I-es bajnokiján, ugyanolyan jó formában kezdték a tavaszt, mint amilyenben zárták az óévet. A legutóbbi négy fordulóban az MTK szerezte a legtöbb pontot az OTP Bank Ligában, tízet. Ebben az időszakban egyedüliként maradt veretlen.

KISVÁRDA MASTER GOOD–FEHÉRVÁR FC
(Szerda, Várkerti Stadion, 17.45)
Mind a két csapat kikapott a hétvégén, a Kisvárda otthon a címvédőtől, a Fehérvár idegenben a ZTE ellen. A szabolcsiak október 29. óta minden mérkőzésüket otthon játszották – előtte, a pálya gyepének felújítása miatt csak vendégként szerepeltek –, február 17-én játszanak legközelebb idegenben. Egyelőre az utolsó helyen állnak. A Fehérvár nagyszerű eredménysorral zárta 2023-t, de rosszul kezdte az új évet. A csapat argentin játékosa, Nicolás Stefanelli még nem játszott Zalaegerszegen. Hétfőn újabb minőségi játékossal bővült a keret, Sigér Dávid érkezett.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Szerda, Pancho Aréna, 20.00)
A két csapat Zalaegerszegen vívta a legutóbbi három tétmérkőzését, szoros meccseket vívtak, de a vendégek egyszer sem nyertek. Amikor legutóbb a Pancho Arénában találkoztak, akkor ellenben Hornyák Zsolt együttese nyert, 1-0-ra. A ZTE legutóbb 2021-ben tudott győzni a PAFC vendégeként. A Puskás Akadémia szoros mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett vasárnap este Pakson, a ZTE, Antonio Mance vezérletével, 3-1-re megverte a Fehérvár FC-t.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PAKSI FC
(Csütörtök, Városi Stadion, 16.00)
A Mezőkövesd rossz, a Paks jó rajtot vett. Nagy is a különbség a két csapat között a táblázaton. Ám az is igaz, hogy a hazai pályán még veretlen zöld-fehérek idegenben csak háromszor nyertek eddig, kevésbé jó a mérlegük. Kuttor Attila együttese a legutóbbi három hazai bajnokiján szerzett gól és pont nélkül maradt.

KECSKEMÉTI TE–DIÓSGYŐRI VTK
(Csütörtök, Széktói Stadion, 20.00)
A KTE kulcsjátékosokat veszített el a téli átigazolási időszakban, de ez nem látszott a csapat mezőkövesdi teljesítményén. A 3-0-s siker talán még a lila-fehérek reményeit is felülmúlta. A győzelemben főszerepet játszott az éppen a Diósgyőrtől visszatért középcsatár, Lukács Dániel. A DVTK az első tavaszi fordulóban is idegenben szerepelt, 2-2-re végzett Debrecenben. A borsodiak augusztus 18. óta mindössze öt pontot szereztek hét idegenbeli mérkőzésen. Ez a rossz hír, a szempontjukból. A jó, hogy a legutóbbi négy alkalomból csak egyszer, Pakson kaptak ki.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS