Öt gólt lőtt a ZTE a Diósgyőrnek, Loki-siker Kisvárdán, döntetlent hozott az MTK-KTE

2024. március. 30., 21:37   |    

Öt gólt lőtt a ZTE a Diósgyőrnek, Loki-siker Kisvárdán, döntetlent hozott az MTK-KTE

A ZTE magabiztos, 5-1-es sikerével nagy lépést tett a bennmaradás felé, miután a Kisvárda hazai pályán alulmaradt a DVTK-val szemben.

Kisvárda Master Good-Debreceni VSC 1-3 (1-1)

Remekül kezdett a bennmaradásért küzdő Kisvárda, ugyanis már öt perc után vezetést szerzett. Ezt követően az esélyesebb Debrecen magához ragadta a kezdeményezést, számos veszélyes akciót vezetett, azonban a lövéseket vagy blokkolták a hazai védők, vagy elkerülték a kisvárdai kaput. A minimális előny birtokában a Kisvárda gyors ellentámadásokra rendezkedett be, ezek is magukban hordozták a veszélyt a kissé kinyíló riválissal szemben. A szünet előtti negyedórában a hajdúságiak többször is a hazai védelem mögé tudtak kerülni a jobb oldalon, de a beadások egyszer sem találtak üres embert középen, viszont egy ízben Vajda egymaga oldotta meg a szituációt - befele cselezett, majd kilőtte a jobb felső sarkot -, ez jelentette az egyenlítést. A második félidő nagy debreceni helyzettel indult: ezúttal pontos volt Vajda jobb oldali beadása, de Domingues óriási helyzetben mellé fejelt. Néhány perccel később viszont már nem hibázott a középpályás, amikor Dzsudzsák balról ívelt középre. Domingues szűk negyedóra alatt harmadszor is fejjel veszélyeztetett, ám első kísérletéhez hasonlóan elvétette a bal sarkot. A Kisvárda a hajrában sem tudott újítani, csupán egyetlen komoly lehetősége volt az egyenlítésre, igaz, Matic fejesénél a jobb kapufa mentett a debreceni kapus helyett. A hajdúságiak viszont többször is végleg eldönthették volna a három pont sorsát, ezt végül Manrique tette meg egy mesteri csavarással a rendes játékidő utolsó percében.

MTK Budapest-Kecskeméti TE 2-2 (1-1)

Jobban kezdett a fővárosi csapat, amelynek volt néhány kisebb lehetősége, a játékrész derekán mégis majdnem a vendégek szereztek vezetést, amikor Kádár és Demjén egymásra várt, majd utóbbi rosszul szabadított fel, így Meszhi a kapu felé fejelhetett, de a visszafutó Demjén a gólvonal előtt még kiütötte a labdát. A váratlan lehetőségtől felbátorodtak a lila-fehérek, akik nem sokkal később egy formás támadás végén vezetést is szereztek. Örömük viszont nem tartott sokáig, mert a hazai csapat Bognár remek keresztlabdája után Hej révén egyenlített. Az MTK fordíthatott volna a szünet előtt, de Antonov tizenegyesét kivédte a kecskeméti kapus az első félidő hosszabbításában. A második játékrész kifejezetten jól kezdődött: amíg a kecskemétiek veszélyes lövését Demjén üggyel-bajjal hárította, addig a túloldalon Stieber hajszálpontos beadása után Molnár fejesével szemben tehetetlen volt Varga. A kapott gól érezhetően visszavetette a vendégeket, így a kék-fehérek többször is növelhették volna az előnyüket, azonban az önfeláldozó kecskeméti védők megakadályozták ezt. Az MTK magabiztos fölényét jól jellemezte, hogy egy ízben a védő Kádár is próbálkozott a saját térfeléről, Varga a keresztléc fölé paskolta a kiváló emelést. A fővárosiak hiába dolgoztak ki ziccereket, képtelenek voltak újra betalálni, legközelebb Bognár egy védőről a keresztlécre vágódó lövésénél jártak az újabb gólhoz. A rengeteg kihagyott helyzet aztán megbosszulta magát, mert a csereként beállt Helmich a hajrában kilőtte a bal felső sarkot, így a tavaly ezüstérmes KTE váratlanul pontot mentett.

ZTE FC-Diósgyőri VTK 5-1 (2-0)

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, melynek első perceiben a vendégek voltak kezdeményezőbbek, az első helyzet - alig tíz perc után - mégis a hazaiak előtt adódott. A folytatásban is a DVTK birtokolta többet a labdát, de a ZTE védelmét nem tudta megbontani, sőt, a házigazda szórványos támadásai rendre veszélyesek voltak, a játékrész derekán pedig egy baloldali kiugrás után Mim szépen adott középre, s ugyan Mance ziccerét Ogyincov még védte, a kipattanót Sajbán az üres kapuba passzolta. A gól érezhetően feldobta a zalaiakat, akik kifejezetten szép támadásokat vezettek, majd tíz perccel később Sajbán harcosságának köszönhetően büntetőhöz jutottak, amit Mance értékesített. A szünetig a DVTK igyekezett rendezni a sorait, de helyzetig nem jutott el. A Diósgyőr a második félidőre a korábbinál harcosabban érkezett, néhány perc után átvette a kezdeményezést és fölénye a 61. percben ért góllá az előtte öt perccel pályára lépett Pernambucónak köszönhetően. A lelkes vendégszurkolók a szépítést üdvrivalgással fogadták, sokáig azonban nem örülhettek, mert a ZTE egy perccel később Croizet megpattanó átlövésével visszaállította a kétgólos különbséget. Az újabb találat után a diósgyőriek hitehagyottá váltak, a folytatásban kevés meggyőződéssel támadtak, többnyire veszélytelenül, míg a zalaegerszegiek előnyük tudatában nem kockáztattak. Sokáig úgy tűnt, eseménytelenül pereg majd le az utolsó félóra, a ZTE azonban még egy-egy gólt a hajrá kezdetére és a meccs utolsó pillanataira is tartogatott, és végül ilyen különbséggel is megérdemelten győzött.

OTP Bank Liga NB I. 26. forduló

Sorsolás
04-05
2025. 04. 05.
Kecskeméti Széktói Stadion
04-05
2025. 04. 05.
Debreceni Nagyerdei Stadion
04-05
2025. 04. 05.
Groupama Aréna
04-05
2025. 04. 05.
Székesfehérvári Sóstói Stadion
04-05
2025. 04. 05.
Paksi FC Stadion
04-05
2025. 04. 05.
Puskás Akadémia Pancho Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS