A Fradi nyerte az örökrangadót, öt perc alatt fordított a Haladás

2019. március. 09., 19:34   |    

A Fradi nyerte az örökrangadót, öt perc alatt fordított a Haladás

Hárommal is vezetett a Ferencváros, majd Gera Dániel szépített. Kettővel ment az Újpest, mégis a Haladás nyert Szombathelyen. Győzött a Diósgyőr a Puskás ellen és a Debrecen a Mezőkövesd ellen.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

Debreceni VSC–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (1–0)
Debrecen, v: Bogár
gólszerző: Kinyik (37.)
sárga lap: Pávkovics (85.), Damásdi (87.), illetve Koszta (23.), Meshi (61.), Katanec (69.), Silye (73.) 
DVSC: Nagy S. – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K. (Damásdi, 56.), Jovanovic, Tőzsér, Haris – Szécsi (Csősz, 87.), Takács (Zsóri, 71.) 
Mezőkövesd: Szappanos – Vadnai, Pillár, Katanec, Silye – Molnár, Meszhi, Szeles, Bertus (Vajda, a szünetben), Cseri (Moutari, 76.) – Koszta

Mezőnyjátékkal telt az első félidő jelentős része. A két csapat egyetlen helyzetet sem tudott kidolgozni, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A Debrecen vezető találata egy szögletet követően teljesen váratlanul született meg.

A szünet után a vendég mezőkövesdiek valamivel nagyobb sebességre kapcsoltak, és a csereként beállt Vajda hamar egyenlíthetett volna, ám százszázalékos helyzetben a debreceni kapusba rúgta a labdát. A folytatásban leginkább az első félidőben látottakhoz hasonlított a játék, némi mezőnyfölényben voltak a vendégek, helyzeteket pedig egyik csapat sem tudott kialakítani.

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 1–0 (0–0)
Miskolc,v.: Karakó 
gólszerző: Hasani (63.) 
sárga lap: Vernes (41.), Tamás (57., 92.), Ousman (69.), illetve Sós (18.), Nagy Zs. (40.), Poór (79.)
kiállítva: Tamás (92.)
DVTK: Antal – Sesztakov, Polgár, Tamás, Juhar – Szabó B., Mazalovic, Hasani (Géringer, 81.), Márkvárt – Vernes (Ousman, 68.), Mihajlovic (Bacsa, 58.)
Puskás Akadémia: Hegedűs – Heris, Poór, Hadzsijev, Nagy Zs. – Sós (Latifi, 30.), Mioc, Knezevic (Szakály P., 56.), Balogh B. (Varga, 41.), Kiss T. – Radó

A mérkőzés elején a hazaiak irányítottak, sokkal többet birtokolták a labdát, s bár igazán nagy helyzetük nem alakult ki, átlövésből veszélyeztették a kaput. A félidő második felében aztán felébredt a Puskás Akadémia– amely kétszer is sérülés miatt volt kénytelen cserélni –, ekkor már inkább a diósgyőri térfélen folyt a játék, gól azonban nem született.

A szünet után mindkét oldalon voltak lehetőségek, majd miután vezetést szerzett, a házigazda átengedte a területet a vendégcsapatnak, s elsősorban kontrákból próbálta növelni előnyét. A Puskás Akadémia kapufáig eljutott ugyan, kétszer is, majd a 93. percben még büntetőt is rúghatott, de egyenlítenie nem sikerült.

Szombathelyi Haladás–Újpest FC 3–2 (0–2)
Szombathely, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Bamgboye (62., 67.), Németh Márió (65.), illetve Novothny (17., 38.)
sárga lap: Habovda (53.), Bamgboye (68.), Ofosu (83.), illetve Ristevski (72.), Traoré (85.)
Haladás: Király (Rózsa D., 81.) – Habovda, Saláta, Tamás, Németh Milán – Dausvili (Németh Márió, 60.) – Ivanov, Holdampf, Rui Pedro, Ofosu – Gaál (Bamgboye, 60.)
Újpest: Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Ristevski, Burekovic – Beridze (Simon K., 84.), Nwobodo, Sankovic, Zsótér (Traoré, 70.) – Onovo, Novothny (Solomon, 82.)

A Haladás a legutóbbi fordulóban nagy meglepetésre nyerni tudott a Budapest Honvéd vendégeként, ezzel november óta először gyűjtötte be a három pontot. Horváth Ferenc vezetőedző együttese számára így halványan ugyan, de felcsillant a remény, 11 pont volt a hátránya a bennmaradást illetően.

A Szombathelyre kilenc mérkőzéses veretlenségi szériával érkező lila-fehérek kezdték jobban a találkozót, veszélyesebb támadásokat vezettek és Novothny Soma fejesével bő negyedórát követően megszerezték a vezetést. A vendégek ezt követően is uralták az összecsapást, és a félidő hajrájában növelték előnyüket, igaz, Novothny második találatához kellett a 108-szoros válogatott Király Gábor óriási hibája.

A fordulást követően egy darabig nem változott a játék képe, a hatvanadik percben azonban kettős cserét végeztek el a hazaiak, ez pedig alapjaiban változtatta meg az összecsapást: Funsho Bamgboye és Németh Márió lépett pályára, ez a duó öt perc leforgása alatt megfordította a mérkőzést, a nigériai támadó kettő, a magyar játékos egy gólt szerzett a 62. és a 67. perc között.

A megzavarodott Újpest nem is tudott már újítani, így a Haladás, amelynek kapujában cserélni kellett, sorozatban második sikerét gyűjtötte be – ebben a szezonban először.

Kisvárda FC–Budapest Honvéd 1–1 (1–1)
Kisvárda, v: Solymosi
gólszerzők: Grozav (28.), illetve Danilo (45+1.)
sárga lap: Grozav (56.), Beriosz (80.), illetve Lovric (32.), Gazdag (56.) Danilo (58.)
Kisvárda: Felipe – Lukjancsuk (Melnyik, a szünetben), Beriosz, Kravcsenko, Protic – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Sassá, 75.), Cukalasz, Grozav – Ilic (Horváth Z., 64.)
Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Mezgrani, Gazdag, Nagy G., Ben Hatira (Kukoc, 66.), Heffler – Danilo (N'Gog, 83.), Holender (Tischler, 88.)

Nem kezdődött nagy iramban a mérkőzés, ennek ellenére helyzetek adódtak, leginkább a hazaiak előtt. A Kisvárda az első negyedórában kétszer találta el a kapufát, és a folytatásban is kezdeményezőbb volt. Huszonnyolc perc elteltével meg is szerezte a vezetést a szabolcsi együttes, ez némiképp felrázta a fővárosiakat, akik éppen a félidő lefújása előtt egyenlítettek.

A fordulás után a hazai csapat leginkább a védekezéssel foglalkozott, így aztán a Honvéd vette át az irányítást, de mindkét oldalon sok apró szabálytalanság tarkította a játékot, és valódi gólhelyzet nem alakult ki. A hajrára sem változott jelentősen a meccs képe, így pontosztozkodással zárult az összecsapás.

Paksi FC–MOL Vidi FC 2–2 (2–1)
Paks, v: Vad II
gólszerzők: Hahn (22.), Könyves (43.), illetve Stopira (35.), Scepovic (56.) 
sárga lap: Lenzsér (39.), Könyves (83.), Kecskés (87.) illetve Vinícius (7.), Hadzic (9.), Huszti (23.)
Paks: Nagy G. – Kővári, Lenzsér, Gévay, Fejes – Zsidai – Könyves, Kecskés (Egerszegi, 87.), Papp, Remili (Kesztyűs, 77.) – Hahn (Nagy R., 91.)
MOL-Vidi FC: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Stopira – Kovács, Hadzic (Futács, 82.), Pátkai (Nikolov, 63.), Huszti – Hodzic (Milanov, 74.), Scepovic

Élénk iramban kezdődött a mérkőzés. Az első húsz percben inkább a hazaiak voltak kezdeményezőek, és amikor eljutottak a vendégek kapujáig, nyomás alá tudták helyezni, nem egyszer előfordult, hogy egymás után több lövést eresztettek meg. A vezetést is egy ilyen támadás során szerezték meg. A Vidi szöglet után fejesből egyenlített, a pontrúgásokon kívül ebben a szakaszban nem is volt esélye gólt szerezni. A hazaiak egy szép akcióval a szünet előtt megint eredményesek voltak, így megérdemelten vezettek az első negyvenöt perc után.

A szünet után rövid ideig még a Paks futballozott kreatívabban, kombinatívabban, a Vidi azonban egy védelmi hibát kihasználva egyenlített, majd fokozatosan fölénybe került. Több helyzetet is kialakított, de nem tudott újabb gólt szerezni.

Az első félidőben a Paks, a másodikban a Vidi játszott jobban, mindkét csapatnak akadt több gólszerzési lehetősége, így bármelyik nyerhetett volna.

MTK Budapest–Ferencváros 1–3 (0–3)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Pintér Cs.
gólszerzők: Gera (71.), illetve Varga R. (5.), Lanzafame (29., 42.)
sárga lap: Bidzilja (23.), illetve Petrjak (11.), Bőle (89.), Lovrencsics G. (90.)
MTK Budapest: Kicsak – Katona, Balogh Bé., Gengeliczki, Szelin – Vass Á. – Gera, Bidzilja (Mihajlovic, 60.), Bognár I. (U. Diallo, 84.), Vass P. – Torghelle (Lencse, 69.)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Sigér (Csonka, a szünetben), Haratin (Leandro, 80.) – Petrjak (Bőle, 71.), Gorriaran, Varga R. – Lanzafame

Az MTK sok és fegyelmezett munkával a mezőnyben egyenrangú partnere tudott lenni az esélyesebb Ferencvárosnak, a szünetre mégis háromgólos hátrányba került. A különösen a jobb szélen hatékony vendégcsapat hat helyzetéből hármat gólra váltott – Varga Roland után kétszer Davide Lanzafame volt eredményes –, a hazai együttes pedig semmilyen veszélyt nem jelentett a kapura.

A második félidőben a Ferencvárosnál elfogyott a lendület és a tűz is, ezt kihasználva az MTK helyzeteket dolgozott ki, és előbb egy keresztlécig, majd a 77. percben a szépítő találatig is eljutott Gera Dániel szólóját követően. A hátralévő időben a vendégek jobban koncentráltak a védekezésre, és már nem engedték közelebb magukhoz a házigazdákat.

A Ferencváros a szezonban harmadszor, sorozatban negyedszer győzte le az MTK-t, amely a tavaszi idény hatodik bajnoki mérkőzésén negyedszer szenvedett vereséget. Ebben az időszakban három hazai fellépésén egyetlen pontot sem szerzett.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS