Ötöt lőtt a Fradi, közelebb az ezüsthöz a Puskás Akadémia

2021. március. 14., 21:22   |    

Ötöt lőtt a Fradi, közelebb az ezüsthöz a Puskás Akadémia

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Mezőkövesd sorozatban 13. bajnokiján is veretlen maradt, ezúttal a Budafokot győzte le. A Ferencváros ötöt lőtt a Paksnak, a Puskás Akadémia legyőzte a MOL Fehérvár FC-t, és nyolc pontra növelte az előnyét a megyei riválissal szemben a tabella második helyén.

Mezőkövesd Zsóry FC-Budafoki MTE 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Cseri (14.), Vojtus (60.), illetve Kovács D. (37. - 11-esből)
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Katanec, Vadnai - Nagy D. (Karnyickij, a szünetben), Rui Pedro (Vojtus, a szünetben), Martic, Besirovic - Jurina (Kavtaradze, 68.), Cseri (Neszterov, 81.)
Budafok: Bese - Huszti A. (Iharos, 81.), Jagodics, Romic, Medgyes - Filkor, Oláh B. - Skribek, Csonka (Szabó M., 63.), Ihrig-Farkas (Zsóri, 63.) - Kovács D.

Pintér Attila együttese nagy fölényben futballozott az első félidőben és megérdemelten is szerzett vezetést, azonban a vendégek szinte a semmiből egy büntetőből egyenlítettek nem sokkal a szünet előtt. A fordulást követően is a hazaiak játszottak veszélyesebben, Cseri fejesénél csak a kapufa mentette meg a budafokiakat. Nem sokkal később azonban már újra vezetett a Mezőkövesd, az első gólhoz hasonló tetszetős jobb oldali akció végén Vojtus volt középen a befejező. A szlovák légiósnak ez volt az első gólja a magyar élvonalban. A Budafoknak a hajrában sem volt lehetősége az egyenlítésre, így a Mezőkövesd magabiztos győzelmet aratott.

Ferencvárosi TC-Paksi FC 5-2 (1-1)
Gólszerzők: Laidouni (22.), Uzuni (49. - 11-esből), Mak (62.), Boli (76.), Baturina (89.), illetve Hahn (2. - 11-esből), Szendrei (87.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Mmaee, Civic (Heister, 86.) - Laidouni, Somália - Zubkov (Mak, a szünetben), Nguen (Sigér, 78.), Uzuni (Gera D., 81.) - Boli (Baturina, 78.)
Paks: Rácz - Lorentz (Bertus, 34.), Gévay (Szendrei, 75.), Tamás O. - Vági, Bognár I., Papp, Szabó B. (Ádám, a szünetben), Szabó J. - Sajbán (Nagy R., 62.), Hahn (Kulcsár D., 62.)

A Paks büntetőből már a második percben megszerezte a vezetést - a góllövőlistát vezető Hahn volt eredményes -, majd védekezni kényszerült a lehetőségek sorát kidolgozó Ferencvárossal szemben. A házigazdák a 22. percben egyenlítettek - Civic beadását Laidouni fejelte a paksi kapuba -, majd támadásban maradtak, és több gólhelyzetet alakítottak ki. A vendégek lelkesen védekeztek, és néha még akciót is vezettek, így a hazai védősornak sem lehetett nyugta. A második félidőt a hazaiak kezdték büntetőből szerzett góllal Uzuni révén, majd visszavettek ugyan a tempóból, de a kicsit bátrabb paksiak egyik hibáját megkontrázva a 62. percben Mak találatával kettőre növelték az előnyüket. A Ferencváros átadta a kezdeményezést a Paksnak, amely nem tudott helyzetet kialakítani, előbbi viszont a végig nagy kedvvel játszó Boli egyéni megmozdulásából ismét eredményes volt. A hajrában gyors gólváltás történt, így maradt a háromgólos különbség. A Ferencváros immár 11 mérkőzése óta veretlen a bajnokságban, ezeken öt döntetlen mellett hatodszor nyert. A Paks vendégként nem javította szerény mérlegét a bajnoki idényben: két győzelem és öt döntetlen mellett hatodszor maradt alul idegenben.

Puskás Akadémia FC - MOL Fehérvár FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Slagveer (68.)
PAFC: Tóth B. - Szolnoki, Joao Nunes, Spandler, Nagy Zs. - Corbu (Plsek 74.), Van Nieff - Slagveer, Knezevic (Baluta 81.), Kiss T. (Deutsch L. 89.) - Géresi (Mance 81.)
MOL Fehérvár: Kovács D. - Nego, Musliu, Stopira, Hangya - Fiola, Pinto (Houri 76.) - Dárdai (Bamgboye 72.), Nikolics (Szabó L. 87.), Petrjak (Bolla 72.) - Zivzivadze
    
A forduló rangadóját a második helyezett Puskás Akadémia és a harmadik helyezett Fehérvár is támadó szellemben kezdte, mindkét kapu előtt több ígéretes lehetőség alakult ki. A folytatásban is jó iramú, lüktető játékot produkált a két csapat, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, ám gól a szünetig nem esett. Fordulást követően átvette a játék irányítását a Puskás Akadémia, és Luciano Slagveer fejesével megszerezte a vezetést. A Fehérvár az egyenlítés érdekében kitámadott, többet birtokolta a labdát, de kevés veszélyt jelentett a hazai kapura. A felcsútiak a meccs végéig magabiztosan védekeztek, és megőrizték egygólos előnyüket. A felcsúti együttes hét fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc pontra növelte előnyét székesfehérvári riválisa előtt. A felcsúti együttes hét fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc pontra növelte előnyét székesfehérvári riválisa előtt.

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS