Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

2024. április. 13., 22:31   |    

Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

A Fehérvár FC nyerte az OTP Bank Liga 28. fordulójának rangadóját: 2-1-re győzött a Paks otthonában, és egy pontra megközelítette a tolnaiakat. A Kisvárda 4-1-re nyerte az Újpest ellen, a DVSC 1-0-ra legyőzte a Kecskemétet.

Kisvárda Master Good-Újpest FC 4-1 (3-1)

Huszonhat fokos melegben, zavartalan napsütésben kezdődött a mérkőzés, melyen hamar vezetést szerzett a Kisvárda: a nyolcadik percben Makowski remek indításával Navratil lépett ki és a kifutó Banai fölött átemelte a labdát. Jóval kezdeményezőbb volt ellenfelénél a hazai csapat, ezt újabb helyzet és kapura lövés jelezte, majd megszületett a második gól is: Koburi labdaeladása után Mesanovic passzolt higgadtan a vendégek kapujába. A Kisvárda letámadásával meggyűlt a baja az Újpestnek, melynek védelme többször bizonytalankodott, támadást pedig alig tudott végigvinni a fővárosi együttes. A 28. percben azonban Ambrose remek kiugratást kapott a félpályáról Geigertől, majd a 16-oson belül Kovács Marcell eléje vetődve elkaszálta őt. A tizenegyest Ljujic a jobb alsó sarokba lőtte. Nem sokáig örülhetett azonban az Újpest, hamarosan újabb hazai gól született szabadrúgás utáni fejesből. A vendég együttesnek a 11-est eredményező elfutáson kívül nem volt érdemi támadása, illetve a büntető volt az egyetlen kaput eltaláló kísérlete. Mészöly Géza a második félidőre két cserével igyekezett belenyúlni a mérkőzés alakulásába, de nem járt sikerrel, csakhamar Makowski növelte a hazaiak előnyét egy bombagóllal. Újabb kettős csere következett a vendégeknél a 63. percben, de az egyik friss beállót, Ganeát tíz perccel később térdsérülés miatt hordágyon vitték le a pályáról. Továbbra is sok helyzete volt a Kisvárdának, amely megérdemelten aratott fölényes győzelmet. A bennmaradásért küzdő, 11. helyezett hazai csapat ezzel tíz pontra csökkentette hátrányát az előtte álló fővárosi együttessel szemben úgy, hogy már csak öt forduló van hátra. A Kisvárda a bajnokságban négy nyeretlenül megvívott mérkőzés után győzött, és a december 16-i összecsapásuk után megint négy gólt szerzett az Újpest ellen.

Debreceni VSC-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)

Az első félidő nagyobb részében a Kecskemét térfelén folyt a játék, óriási volt a Debrecen labdabirtoklási fölénye. Helyzetekben ugyanakkor ez nem nyilvánult meg, Dzsudzsák fejesén kívül a hazaiak sokáig nem tornáztatták meg a vendégek NB I-es újonc kapusát, Kersák Rolandot. A KTE kontrákkal próbálkozott, labdaszerzés után többször is sikerült gyorsan az ellenfél kapuja elé érnie, de igazán veszélyes lehetősége nem volt. A 38. percben Karakó 11-est ítélt Bódi buktatásáért, a sértett már oda is állt a labda mögé, végül azonban VAR-vizsgálat után a játékvezető visszavonta a büntetőt. A játékrész hosszabbításában Dzsudzsák megpattanó lövését védte bravúrral Kersák. A szünet után kissé visszaesett az iram, és az is változást jelentett, hogy átvette az irányítást a Kecskemét. Megyerinek többször is nagyot kellett védenie, de aztán váratlanul a DVSC jutott gólszerzési lehetőséghez, miután Belényesi fejbe rúgta ellenfelét, a bíró pedig VAR-vizsgálatot követően büntetőt ítélt. A 11-est Dzsudzsák értékesítette magabiztosan. A hajrában, így a hétperces hosszabbításban is megpróbáltak egyenlíteni a vendégek - a ráadásban Lukács nagy helyzetben hibázott -, de végül a házigazdák sikeresen őrizték előnyüket. Sőt, a végén Kocsis még kihagyott egy ziccert is.  A vendégek immár négy forduló óta nyeretlenek, míg a Loki jelenleg a negyedik helyen áll.

Paksi FC-Fehérvár FC 1-2 (0-1)

Jobban kezdett a Paks, amely gyakran foglalkoztatta a vendégek kapusát, de csak egyszer állította igazi próbatétel elé Tóthot, aki akkor bravúrral védett. Többet támadtak a zöld-fehérek, a fehérváriak pedig azt próbálták kihasználni, hogy labdaszerzésük után lassabban rendeződött vissza az ellenfél. Tóth újabb nagy védése után az első igazán veszélyes vendég kontra majdnem gólt eredményezett, de Karamoko ziccerben a keresztlécet találta el. Két perccel később második kiugratásából már nem hibázott a francia csatár, így a Fehérvár szerzett vezetést a rangadón. A Paks lendületét látványosan megtörte, hogy hátrányba került, ezért a játékrész második fele jóval eseménytelenebbül telt a szünetig. A második félidőből alig néhány másodperc telt el, amikor Csongvai piros lapot kapott, mert fejbe rúgta Kinyiket. A kiállítás az emberelőnybe kerülő Paksot zavarta meg, ugyanis sok labdát vesztett a középpályán, ezekből pedig veszélyes ellentámadásokat vezetett a Fehérvár, sőt, a remekül futballozó Karamoko másodszor is bevette Szappanos kapuját. Bognár György vezetőedző a 60. percben kettős cserével próbálta felrázni a paksiakat, akik fokozatosan azért mezőnyfölénybe kerültek, de Tóthnak csak egyszer kellett nagyot védenie a következő negyedórában. A hazaiak a hajrában sem tudtak újítani, a középre ívelések teljesen hatástalanok voltak, mégis sikerült váratlanul szépíteniük Balogh húszméteres bombagóljával, azonban a hátralévő időben Tóth védéseinek köszönhetően a Fehérvár létszámhátrányban is megőrizte minimális előnyét a lefújásig. A második Paks sorozatban negyedszer kapott ki és öt kör óta nyeretlen, így egy pontra csökkent az előnye a négy bajnoki találkozó óta veretlen és harmadik helyen álló Fehérvárral szemben.

OTP Bank Liga NB I. 28. forduló

Sorsolás
04-19
2025. 04. 19.
DVTK Stadion
04-19
2025. 04. 19.
Kecskeméti Széktói Stadion
04-19
2025. 04. 19.
Debreceni Nagyerdei Stadion
04-19
2025. 04. 19.
Groupama Aréna
04-19
2025. 04. 19.
Székesfehérvári Sóstói Stadion
04-19
2025. 04. 19.
Paksi FC Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS