Rangadó a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában

2024. február. 24., 19:49   |    

Rangadó a Merkantil Bank Liga 22. fordulójában

Az első helyezett látogat a másodikhoz a Merkantil Bank Liga 22. fordulójának záró mérkőzésén. Hétfőn Győrben: ETO FC–Nyíregyháza Spartacus.

SOROKSÁR SC–HR-RENT KOZÁRMISLENY

(Vasárnap, Szamosi Mihály Sporttelep, 14.00)

A Soroksár a legutóbbi hazai mérkőzésén vereséget szenvedett a tavasszal jól szereplő Ajkától. Nem jó a mérlege pályaválasztóként: augusztus 16. óta mindössze egyszer nyert otthon bajnoki mérkőzést, február 11-én, a BVSC ellen. A Kozármisleny vereséggel kezdte a 2024-es évet, de azóta három mérkőzésen is veretlen maradt, a negyedik helyen áll a tabellán. Mind a két eddigi 2024-es idegenbeli bajnokija döntetlent hozott.

BUDAFOKI MTE–AQVITAL FC CSÁKVÁR

(Vasárnap, BMTE Sporttelep, 14.00)

A Budafok gyengén teljesít eddig az új esztendőben, négy mérkőzésen egyetlen pontot szerzett. Viszont éppen otthon, a Vasas ellen játszott döntetlent. A klub vezetői váltásra szánták rá magukat, kedden bemutatták az idény végéig felkért rutinos új vezetőedzőt, Dajka Lászlót. A Csákvár három hellyel, de mindössze egyetlen ponttal áll jobban, mint a BMTE. A legutóbbi két mérkőzését elveszítette.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–GYIRMÓT FC GYŐR

(Vasárnap, MTE 1904 Sporttelep, 14.00)

Megyei találkozót rendeznek Mosonmagyaróváron. A hazai csapat továbbra is az utolsó helyen áll a Merkantil Bank Ligában, háromból hármat veszített eddig 2024-ben. Nyolc pont a hátránya a közvetlenül előtte álló Tiszakécskével szemben. Október 22. óta négyből négyszer kikapott pályaválasztóként. A Gyirmót a hatodik helyen áll, még nem veszített mérkőzést 2024-ben. Két győzelem után kétszer is döntetlent játszott. Vendégként szeptember 24. óta nem kapott ki.

PÉCSI MFC–FC AJKA

(Vasárnap, PMFC Stadion, 14.00)

Már csupán három pont a különbség a Pécsi MFC és az Ajka között. A baranyai gárda mindössze egy pontot gyűjtött eddigi három 2024-es bajnokiján. A rossz szereplés miatt edzőt váltott, szerda óta Mátyus János irányítja a piros-feketéket. Az Ajkát mintha kicserélték volna a tavaszi szezonra, négy bajnoki meccsén 12 pontot szerzett. Óriási különbség: 2023-ban az utolsó hat idegenbeli bajnokiját egytől egyig elveszítette, 2024-ben eddig kettőből kettőt megnyert. Szegeden és Soroksáron is győzött.

BUDAPEST HONVÉD–BFC SIÓFOK

(Vasárnap, Bozsik Aréna, 14.00)

A Honvéd sokkal jobban áll a tabellán, mint a Siófok, de a legutóbbi két fordulóban a somogyi legénység négy ponttal is többet szerzett. A Siófok megnyerte a legutóbbi két találkozóját (mégpedig három-három gólt szerezve a Tiszakécske és a Kazincbarcika ellen is), ellenben a kispestiek kétszer is döntetlent játszottak. Mindazonáltal a Honvéd november 6. óta veretlen, de hát a legutóbbi hét bajnoki találkozójából öt döntetlent hozott. Pályaválasztóként a legutóbbi három alkalommal „ikszelt”.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–BVSC-ZUGLÓ

(Vasárnap, Szent Gellért Fórum, 17.00)

A Szeged-Csanád az ötödik helyen áll, a legutóbbi három fordulóban nyeretlen maradt. Másképpen: tavasszal még nyeretlen, sőt, még gólt sem szerzett. Idegenben, a Vasas és a Gyirmót ellen döntetlent játszott, a Szent Gellért Fórumban kikapott az Ajkától. A BVSC négy bajnokin van eddig túl 2024-ben, pályaválasztóként kettőt nyert, idegenben ellenben kétszer is kikapott.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–VASAS FC

(Vasárnap, Kolorcity Aréna, 17.00)

A borsodiak nagyon jól kezdték az évet, kétszer is nyertek, de legutóbb kikaptak 3-0-ra Siófokon. Pályaválasztóként július 30-án kaptak ki legutóbb, négy győzelem, öt döntetlen azóta a mérlegük. A Vasas a harmadik helyen áll a tabellán, augusztus 5. óta mindössze egyszer kapott ki, Kozármislenyben. A legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből három döntetlent hozott, egyet megnyert.

SZOMBATHELYI HALADÁS–TISZAKÉCSKEI LC

(Vasárnap, Szombathelyi Haladás Sportkomplexum, 17.00)

A Haladás legutóbb kikapott Balmazújvárosban a listavezető Nyíregyházától, de előtte négy bajnoki mérkőzésen veretlen maradt. Ám mivel rengeteg döntetlent játszott, a tükörben másféle kép is látszik: a legutóbbi tizenegy bajnoki találkozójából csak egyet nyert meg, a BVSC-Zugló ellenit. A Tiszakécske visszacsúszott az utolsó előtti helyre, de a legutóbbi két meccsén nem kapott ki, döntetlent játszott. Vendégként a legutóbbi három mérkőzésén nem szerzett gólt.

ETO FC GYŐR–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

(Hétfő, ETO Stadion, 20.00)

A második helyen álló ETO a legutóbbi két fordulóban csupán egy pontot szerzett, így a hátránya nyolc pontra nőtt a Nyíregyházával szemben. Pályaválasztóként legutóbb döntetlent játszott a városi rivális Gyirmóttal, de előtte öt mérkőzést megnyert, a legutóbbi négyet kapott gól nélkül. A Nyíregyháza csak egyszer játszott eddig idegenben 2024-ben, 1-1-re végzett a Bozsik Stadionban. A legutóbbi kilenc bajnokiján (nyolc győzelem, egy döntetlen) 25 pontot gyűjtött.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS