Stieber megtalálta a góllövő cipőjét, Kodro a góllövőlista élén

2023. december. 11., 17:50   |    

Stieber megtalálta a góllövő cipőjét, Kodro a góllövőlista élén

Március 19. óta először nyert hazai bajnoki mérkőzést a Puskás Akadémia (legalább) három gólt szerezve. Stieber Zoltán a magyar élvonalban pályafutása során először szerzett két egymást követő bajnokin is gólt. A ZTE legutóbbi három hazai döntetlenje 1-1-es eredménnyel született az NB I-ben. A Diósgyőr a legutóbbi négy, a Kisvárda elleni bajnokiját kivétel nélkül megnyerte. Kenan Kodro megszerezte a kilencedik bajnoki gólját az idényben, s ezzel vezeti a góllövőlistát. A Paks az utolsó 2023-as forduló előtt négypontosra növelte előnyét a Ferencvárossal szemben, ami azt jelenti, hogy az élen „telelhet” majd.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KECSKEMÉTI TE 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Colley (22.), Nagy Zs. (69., 89.)
– Október 6. óta először győzött hazai bajnoki mérkőzésen a Puskás Akadémia
– Március 19. óta először nyert hazai bajnoki mérkőzést Hornyák Zsolt csapata (legalább) három gólt szerezve.
– A PAFC három hazai döntetlen után tudott ismét bajnoki mérkőzést nyerni a Pancho Arénában.
– A Puskás Akadémia tavasszal 3-0-ra kikapott a KTE-től a Pancho Arénában, most 3-0-ra nyert.
– Lamin Colley a legutóbbi három fordulóban minden mérkőzésén szerzett egy-egy gólt. Ötnél jár összesen a bajnoki szezonban ezzel társbérletben Jakub Plsekkel házi gólkirály.
– Nagy Zsolt élvonalbeli pályafutása során másodszor szerzett egy mérkőzésen két gólt. Először 2021. május 9-én, a Budafok ellen duplázott.
– A KTE-nek november 12-ig idegenben nem igazán ment, az idényben öt bajnoki vereség után viszont egy kisvárdai győzelem és egy székesfehérvári pontszerzés következett. A mostani a legsúlyosabb vereség a szezonban.

MTK BUDAPEST–DVSC 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Thian (33.), Stieber (84.), illetve Szécsi (50.)
– Az MTK a legutóbbi öt fordulóban tíz, a legutóbbi négyben kilenc ponttal gazdagodott.
– A kék-fehérek pályaválasztóként másodszor nyertek meg egy győztes hazai bajnokit követően egy újabbat a mostani szezonban.
– Khaly Thian a második gólját lőtte a bajnoki idényben, mindkét mérkőzést megnyerte az MTK.
– Stieber Zoltán a magyar élvonalban pályafutása során először szerzett két egymást követő bajnokin is gólt.
– A DVSC november 4. óta először kapott ki az OTP Bank Ligában.
– A Loki vendégként nyolc mérkőzéséből négyet elveszített a mostani bajnoki idényben.
– Szécsi Márk az első bajnoki gólját érte az őszi bajnoki idényben.



ZALAEGERSZEGI TE FC–ÚJPEST FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Medgyes (86.), illetve Ambrose (50.)
– A ZTE négy pontot szerzett a legutóbbi két fordulóban.
– Otthon augusztus közepe óta nyeretlen, hat mérkőzésen mindössze két pontot szerzett.
– Medgyes Sinan a harmadik élvonalbeli gólját szerezte pályafutása során, mindegyiket más klub tagjaként.
– A ZTE legutóbbi három hazai döntetlenje 1-1-es eredménnyel született az NB I-ben.
– Az Újpest öt elveszített mérkőzés után szerzett pontot.
– A lila-fehérek idegenben hat mérkőzésen mindössze négy pontot szereztek a mostani idényben.
– Peter Ambrose a legutóbbi tizenkét bajnoki mérkőzésén hat gólt szerzett.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DIÓSGYŐRI VTK 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Camaj (95.), illetve Požeg Vancaš (41., 11-esből), Acolatse (85.)
– A Kisvárda hatszor játszott az ősz második felében otthon, háromszor kikapott.
– A szabolcsiak két veretlen mérkőzés után kaptak ki ismét.
– Driton Camaj a második gólját szerezte az őszi idényben.
– A Diósgyőr a legutóbbi négy, a Kisvárda elleni bajnokiját kivétel nélkül megnyerte.
– Rudi Požeg Vancaš az ötödik bajnoki gólját szerezte a bajnoki szezonban.
– Elton Acolatse a második gólját szerezte az OTP Bank Ligában, mindkettőt győztes találkozón lőtte.
– A DVTK augusztus 18. óta először győzött vendégként a bajnokságban.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–FEHÉRVÁR FC 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Kodro (95., 11-esből), Christensen (97.)
– A Mezőkövesd a héten két hazai mérkőzését is elveszítette 2-0-ra, szerdán a Ferencvárostól, vasárnap a Fehérvártól kapott ki.
– Két év után fordult ismét elő, hogy a Mezőkövesd szerzett gól nélkül elveszítette két egymást követő hazai bajnoki mérkőzését.
– A Fehérvár a legutóbbi hat fordulóban 16 pontot szerzett.
– A Vidi április 16. óta először tudott vidéki idegenbeli bajnoki mérkőzést kapott gól nélkül zárni.
– 2022 áprilisa óta először nyert meg a Fehérvár két egymást követő idegenbeli bajnokit.
– Kenan Kodro megszerezte a kilencedik bajnoki gólját az idényben, s ezzel vezeti a góllövőlistát.
– Tobias Christensen három bajnoki gólnál tart, a legutóbbi két fordulóban kettőt is szerzett.

PAKSI FC–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Papp (8.), Könyves (15.), Szabó B. (85., 11-esből), illetve Marquinhos (69.), Lisztes (87.)
– A Paks az utolsó 2023-as forduló előtt négypontosra növelte előnyét a Ferencvárossal szemben, ami azt jelenti, hogy az élen „telelhet” majd.
– Bognár György együttese veretlen maradt pályaválasztóként a 2023-as őszi idényben, a mérlege nyolc mérkőzésből hét győzelem, egy döntetlen.
– A Ferencváros az első csapat az idényben, amelyik két gólt tudott szerezni Pakson.
– Könyves Norbert hatgólos, eddig ő a Paks házi gólkirálya a szezonban.
– A 77. perctől Makreckis kiállítása miatt tíz emberrel játszó Ferencváros a legutóbbi öt bajnokijából csupán egyet nyert meg. A címvédő a legutóbbi négy idegenbeli bajnoki találkozóján négy pontot veszített.
– Lisztes Krisztián és Marquinhos is az ötödik bajnoki gólját szerezte meg az idényben.
– A Paks 2017 óta másodszor nyert pályaválasztóként az NB I-ben a Ferencváros ellen: idén áprilisban és most, egyaránt, 3-2-re.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS