Strandlabdarúgás: A Gyöngyös megvédte a bajnoki címét

2018. augusztus. 12., 10:35   |    

Strandlabdarúgás: A Gyöngyös megvédte a bajnoki címét

Bajnokot avattak a hétvégén a homokon: pénteken és szombaton a Siófoki Nagystrandon található MLSZ Beach Arénában rendezték meg a Nemzeti Strandlabdarúgó Liga döntőjét.

Szombaton lezárult a hazai első osztályú strandlabdarúgó-bajnokság, melyen a GREP Energia SC GYÖNGYÖS csapata megismételte tavalyi sikerét, és megszerezte a bajnoki címet. 

A gyöngyösiek győzelme nem meglepő, sőt papírformának mondható, hiszen az alapszakaszban nyújtott teljesítményük alapján is kiemelkedtek a mezőnyből. A korábban a magyar válogatottat is irányító, brazil világbajnok Malias Bruno Mendes vezérletével szereplő gárda nemzetközi szinten is értékelhető strandfutballal örvendeztette meg a nézőket és a szakembereket: a GREP-ESC GYÖNGYÖS mind a 16 mérkőzését megnyerte a négyes döntőig vezető úton. 

A döntőbe a második helyen az ugyancsak kiegyensúlyozottan teljesítő korábbi nyolcszoros bajnokcsapat, a három jelenlegi és volt spanyol válogatott játékossal megerősített JÁSZFÉNYSZARU GWP CSERVY jutott be, a harmadik és negyedik helyen pedig a BONYHÁD BFC és a BODON PÉTER FC csapata kvalifikált.

Pénteken 18 órakor került sor az első elődöntőre GREP-ESC GYÖNGYÖS és a BODON PÉTER FC csapatai között, melyet 7–3-ra nyert a címvédő, míg a másik ágon a JÁSZFÉNYSZARU GWP CSERVY 6–4-re bizonyult jobbnak a BONYHÁD BFC-nél. 

Az elődöntők két vesztese a bronzéremért küzdött meg, melyen 10–4-re hengereltek a bonyhádiak.

A döntő már jóval kiélezettebb küzdelmet hozott, és végül egy rendkívül izgalmas, telt házas (1.000 fő) összecsapásban, a hosszabbítást követően 4–3-ra tudott nyerni a GREP-ESC GYÖNGYÖS – megvédve tavalyi bajnoki címét. 

A korosztályos döntők eredményei:

 

 


Címkék:

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS