Szoros lett az alsóház, még a Haladás is reménykedhet

2019. április. 08., 11:03   |    

Szoros lett az alsóház, még a Haladás is reménykedhet

A Kisvárda élvonalbeli történetében másodszor, de vendégként először szerzett négy gólt. A Fradi napra pontosan három év után tudott ismét pályaválasztóként nyerni a Paks ellen. Az Újpest sorozatban harmadszor nyert bajnoki meccset, ilyen jó szériája 2016 augusztusa óta nem volt. A Haladás a legutóbbi öt fordulóban 12 pontot szerzett, ez több mint amennyit előtte 22 forduló alatt gyűjtött. A DVSC a 2018–2019-es idényben pályaválasztóként hat gólt szerzett az MTK ellen. A MOL Vidi a 2018–2019-es idényben kilenc pontot vett el a Bp. Honvédtól. Az OTP Bank Liga 27. fordulója

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0-4 (0-2)
Gólszerzők: Gosztonyi (18.), Grozav (31.), Melnyik (54.), Horváth Z. (70., 11-esből)
– A Kisvárda február 9. óta először nyert bajnoki mérkőzést. A nyeretlen széria hat mérkőzésen át tartott. 
– Az újonc élvonalbeli történetében másodszor, de vendégként először szerzett négy gólt. 
– Február 9. óta a Kisvárda összesen szerzett annyi gólt, amennyit most 90 perc alatt.
– Horváth Zoltán a hetedik, Grozav a harmadik, Gosztonyi a második, míg Melnyik az első gólját szerzete a bajnoki szezonban. 
– Az első kisvárdai gól előtt a hazaiak tíz embere fogytak, Sós Bence kiállítása miatt. 
–A Puskás Akadémia eddig kétszer fogadta a Kisvárdát élvonalbeli mérkőzésen, s még nyeretlen ellene.
– A felcsútiak az első fordulóban elszenvedett vereségük óta először kaptak ki pályaválasztóként vidéki csapattól. Négy gólt hazai bajnokin 2015. május 23., az Újpest elleni 4-5 óta nem kaptak. 



FERENCVÁROSI TORNA CLUB–PAKSI FUTBALL CLUB 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Lenzsér (1. - öngól), Nguen (50.), Böde (80.)
– A Ferencváros immár biztosan legalább kétéves hazai bajnoki vereséget mondhat magáénak a Groupama Arénában. 
– A Fradi napra pontosan három év után tudott ismét pályaválasztóként nyerni a Paks ellen.
– Szerhij Rebrov csapata az OTP Bank Ligában pályaválasztóként játszott legutóbbi nyolc meccsén kivétel nélkül győzött, mégpedig úgy, hogy kizárólag a Mezőkövesd ellen kapott gólt.
– Nguen a második gólját szerezte az OTP Bank Ligában. Böde Dániel tavasszal másodszor volt eredményes, még az első idei fordulóban, a Bp. Honvéd kapuját vette be.
– A paksi Simon András az 53. percben piros lapot kapott.
– A Paks a legutóbbi öt bajnoki fordulóban mindössze egy pontot szerzett, a MOL Vidi elleni döntetlennel. 
– Csertői Aurél legénysége a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt. 



ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Traoré (85. – 11-esből), Zsótér (86.), illetve Drazsics (22.)
– Az Újpest sorozatban harmadszor nyert bajnoki meccset. Ilyen jó szériája 2016 augusztusa óta nem volt. 
– Pályaválasztóként július 22. óta veretlen, de idén először győzött egy megnyert hazai bajnoki utáni újabbon. 
– Lacina Traoré eddig minden, kezdőként játszott magyarországi bajnokiján lőtt egy tizenegyes-gólt. 
– Zsótér Donát három gólt szerzett eddig a bajnoki idényben, ezekből kettőt a Mezőkövesd ellen. 
– A lila-fehérek 2013 augusztusa óta először, történetükben mindössze másodszor nyertek pályaválasztóként a Mezőkövesd ellen. 
– A Mezőkövesd idegenben a legutóbbi hét meccsén négy pontot szerzett, a legutóbbi hármat elveszítette. 
– Sztefan Drazsics a legutóbbi két hónapban öt bajnoki gólt szerzett.

DIÓSGYŐRI VTK–SZOMBATHELYI HALADÁS 0-1 (0-0)
Gólszerző: Rui Pedro (77.) 
– A Haladás a legutóbbi öt fordulóban 12 pontot szerzett, ez több mint amennyit előtte 22 forduló alatt gyűjtött.
– Horváth Ferenc együttese tavasszal idegenben eddig csak a Ferencvárostól és a MOL Viditől kapott ki, a további három mérkőzésén hét pontot szerzett.
– Ruí Pedro tavasszal már négy gólt szerzett a Haladásban, ezekből a legutóbbi két meccsen hármat. 
– A szombathelyiek a legutóbbi öt fordulóban kilenc pontot hoztak az immár közvetlenül előttük álló Diósgyőrön. 
– A vasiak a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésüket megnyerték a DVTK ellen. 
– A Diósgyőr a legutóbbi hat fordulóban ötször kikapott, csak a Puskás Akadémiát győzte le.
– A borsodiak pályaválasztóként 2018. október 27. óta először kaptak ki. 

DEBRECENI VASUTAS SC–MTK BUDAPEST 3-1 (2-1)
Gólszerzők: Ferenczi J. (5., 21.), Bódi (69.), illetve Torghelle (36.)
– A DVSC a legutóbbi négy fordulóban kilenc pontot szerzett. 
– Pályaválasztóként a legutóbbi hat bajnoki meccsük mérlege öt győzelem, egy döntetlen.
– Ferenczi János eddigi élvonalbeli góljai egynegyedét ezen a találkozón szerezte. Először duplázott az OTP Bank Ligában. 
– Herczeg András együttese a 2018–2019-es idényben pályaválasztóként hat gólt szerzett az MTK ellen. 
– A Loki szeptember 29. óta először szerzett bajnoki mérkőzésen három gólt
– A két csapat a mostanit megelőző legutóbbi három debreceni mérkőzése kivétel nélkül döntetlenre végződött. A Loki hívei aligha bánják, hogy megszakadt a sorozat. 
– Az MTK tavasszal eddig mindössze hét pontot szerzett. 

BUDAPEST HONVÉD–MOL VIDI FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Huszti (90.)
– A MOL Vidi a 2018–2019-es idényben kilenc pontot vett el a Bp. Honvédtól. 
– Marko Nikolics együttese sorozatban a harmadik győzelmét aratta az OTP Bank Ligában, az első két tavaszi fordulóban elszenvedett két vereség óta csupán két pontot veszített. 
– Huszti Szabolcs szeptember 30. óta először szerzett gólt a bajnokságban. Akkor Diósgyőrben nyert a góljával 1-0-ra a Vidi. 
– Vendégként két győzelem, egy döntetlen a MOL Vidi tavaszi mérlege. 
– A Bp. Honvéd a legutóbbi négy fordulóban csak négy pontot szerzett. 
– Supka Attila együttese a legutóbbi három, pályaválasztóként játszott bajnoki meccséből kettőt elveszített. 
– A Honvéd tavasszal másodszor maradt szerzett gól nélkül. E két bajnokin nem talált a kapuba vagy Holender vagy Danilo. 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS