Továbblépett a Fehérvár a Konferencia-ligában

2024. július. 31., 22:43   |    

Továbblépett a Fehérvár a Konferencia-ligában

Az idegenben elért 2-1-es győzelem után hazai pályán egy döntetlen is elég volt a fehérváriaknak a továbbjutáshoz.

Rögtön a találkozó elején támadólag lépett fel a hazai csapat, amelynek több lehetősége lett volna a vezetés megszerzésére. A vendégek a félidő közepén merészkedtek először a fehérvári tizenhatos környékére, de sok veszélyt nem jelentettek Tóth Balázs kapujára. A folytatásban is a Fehérvár akarata érvényesült, amely a szünetig csak helyzetekig jutott. Fordulást követően rögtön a fehérvári kapus hatalmas bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne egyenlítse ki az első meccsen összeszedett egygólos hátrányát az azeri együttes. Válaszul Tobias Christensen lőtt keresztlécre egy szabadrúgást. A vége felé a Szumgajit érezhetően többet kockáztatott a győzelem érdekében, mint tette azt az első játékrészben, de a Vidi lehetőségei is megvoltak. A hajrában a frissen beállt Ominger Gergő súlyos sérülése okozott riadalmat, onnantól kezdve a Fehérvár tíz emberrel játszott, mert nem volt több cserelehetősége. Ennek megfelelően az azeriek nagy nyomást helyeztek a hazaiakra, akik hősiesen védekezve megőrizték előnyüket, így továbbjutottak.   

A magyar együttes így továbbra is veretlen az új vezetőedző, Pető Tamás irányításával, akivel eddig egy győzelem és két döntetlen a mérlege.

A Fehérvár a harmadik körben a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze, az első mérkőzést odahaza az Omonia nyerte 3-1-re, a visszavágóra csütörtökön kerül sor.

Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, második mérkőzés:
Fehérvár FC-Szumgajit (azeri) 0-0 
Továbbjutott: a Fehérvár FC 2-1-es összesítéssel.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS