Trónfosztás: Drámai párharc után a DVTK a 2018-as női terembajnok

2018. január. 21., 15:40   |    

Trónfosztás: Drámai párharc után a  DVTK a 2018-as női terembajnok

Bár a 2018-as téli teremkupa mezőnyében az első napon a címvédő MTK nyújtotta a legjobb teljesítményt, a döntőben végül drámai körülmények között a DVTK nyerte meg a tornát a kék-fehérek ellen.


A Jet-Sol Liga csapatainak teremkupáján a szombati játéknapon szinte kivétel nélkül izgalmas mérkőzéseket láthatott a Magvassy Sportcsarnokba kilátogató mintegy 200 néző. A legjobb teljesítményt a tavalyi győztes MTK nyújtotta, amely három meccsen tíz pontot szerzett, és ezzel vezette az A csoportot – az előtt a DVTK előtt, amellyel a csoportban 1–1-es döntetlen játszott. 

A másik ágon a hazai környezetben futballozó ETO FC Győr zárta a szombati napot. 

Vasárnap először a csoportmeccsek lezárására került sor. Az ETO döntetlent játszott a Haladással, amivel biztossá vált, hogy bejut a négy közé, még a vasiaknak csak matematikai esélyük maradt az alsóház elkerülésére. Az MTK és a Kóka FNLA összecsapásán nem esett gól, így a kék-fehérek az elődöntőben, a Kóka az alsóházban folytatta a tornát. Az Astra magabiztos győzelmet aratott az NB II-es szegediek ellen, míg az Újpest nem tudta megállítani a DVTK-t.

Az utolsó csoportkörnek elsősorban a csoportelsőség volt a tétje mindkét ágon, melyet végül az Astra a Győr elleni döntetlennel, az MTK pedig a DVTK legyőzésével szerzett meg. 

A csoportok sorrendjének megfelelően az Astra – DVTK és az MTK – ETO elődöntőkkel folytatódott a torna, míg az alsóházban Haladás – Újpest és Kóka FNLA – Szent Mihály meccsek következtek. 

Vasárnapi eredmények a csoportkörben:

ETO FC Győr – Haladás-Viktória FC 1–1.
G: Süle, ill. Kun

MTK Hungária – Kóka FNLA 0–0

Astra HFC – St. Mihály 6–0
G: Gelb (2), Krascsenics Cs., Véninger, Szabó B., Mészáros 

DVTK – Újpest 4–0
G: Sandu (2), Markovics, Vachter 

Astra HFC – ETO FC Győr 0–0

MTK Hungária – DVTK 3–0
G: Mátyás N., Szabó Zs., Csányi

Haladás-Viktória – St. Mihály 1–0
G: Tálosi

Újpest FC – Kóka FNLA 0–0


A csoportok végeredménye

A-csoport: 1. Astra 12 pont, 2. ETO 11, 3. Haladás VFC 8, 4. St. Mihály FC 1

B-csoport: 1. MTK Hungária 14 pont, 2. DVTK 11, 3. Kóka FNLA 6, 4. Újpest 1


 

Középdöntő

Haladás-Viktória – Újpest FC 0–0, szétlövés után (3–2), a Viktória játszhatott az 5. helyért.

Astra HFC – DVTK 1–1. G: Szabó B., ill. Markovics. Szétlövésben 0–2, vagyis a DVTK jutott a döntőbe.

Kóka-FNLA – Szent Mihály FC 2–0 G: Ott, Zágonyi, a Kóka játszhatott az 5. helyért.

MTK Hungária – ETO FC Győr 4–1. G: Turányi, Szabó Zs., Pinczi, Demeter, ill. Süle, tehát az MTK jutott a döntőbe.


Helyosztók

A 7. helyért:

St. Mihály FC – Újpest FC 2–1. G: Guth, Temesváry, ill Gaál G.

Az 5. helyért:

Haladás-Viktória – Kóka-FNLA 3–1. G: Kun, Fábián, Tóth A., ill. Sütő Zs.

A 3. helyért:

Astra HFC – ETO FC 2–2. G: Sipos, Erdész, ill. Gelb, Gődér (ög).

A nagy csatát követő szétlövésben az Astra szerezte meg a bronzérmet.

Döntő:

 

A DVTK – MTK Hungária mérkőzés nagy küzdelmet követően 0–0-ra végződött a 2018-as női teremtorna döntőjében a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

Ezt követően jöhettek a nyolcméteresek, vagyis a szétlövés, ami végül az ötödik párban dőlt el a nagy szívvel küzdő, a döntőben "vészkapussal", Kresák Katalinnal felálló borsodiak javára, így 2018 női terembajnoka a DVTK női csapata lett. 

Fórizs Sándor, a DVTK mestere szerint a teremkupa nagyszerűen szolgálta a csapatépítés céljait.

– Ugyanazt a játékot próbáltuk megvalósítani, mint amit nagypályán is szoktunk: fegyelmezett védekezéssel, sok ütközéssel, igazi csapatmunkával zártuk le a kapu felé vezető utat, és ezzel nehezen tudtak mit kezdeni az ellenfelek. A torna remekül szolgálta a csapatépítést, gratulálok a lányoknak a sikerhez – értékelte a tornát Fórizs Sándor.

 

A magyar válogatott és a DVTK középpályása, Tóth Alexandra szerint mindkét csapat a végsőkig küzdött a döntőben, emiatt külön is értékes a kupagyőzelem.

Nagyon élveztük az egész tornát, ami közben háromszor csaptunk össze az MTK-val, és ebből mi jöttünk ki a legjobban, hiszen akkor tudtunk győzni ellenük, amikor a legfontosabb volt. Igaz, a döntőben mindkét oldalra billenhetett volna a mérleg nyelve, mindkét csapatnak megvoltak azok a periódusai, amikor dominálni tudta a meccset. Az utolsó pillanatig beleadtunk apai-anyait, mi is, és az ellenfelünk is, így még értékesebb a siker, nagyon örülök a győzelmünknek, de természetesen gratulálunk az MTK-nak is – fogalmazott Tóth Alexandra.

Az MTK játékosa, Pinczi Anita szerint nem tragédia, hogy nem jött össze a címvédés, mert legalább van tanulsága a kupának a nagypályás szezonra. 

Egyelőre persze csalódottak vagyunk, szerettük volna megvédeni a címünket, de nem történt tragédia. A nagypályás bajnokságnak is úgy szeretnénk nekimenni, hogy ott leszünk a döntőben, és meg is nyerjük. A teremtorna egyik fontos tanulsága az lehet számunkra, hogy többet kell kapura lőnünk távolról, ezzel a fegyverrel talán ma is nyerhettünk volna – vélte a döntő után Pinczi.

Ha az MTK-nak nem is, a győri Süle Dórának összejött a címvédés, 2017 után ismét ő lett a torna gólkirálya. 

Kisebb sérüléssel, gyulladt combizommal készültem a tornára, és bár nagyjából sikerült helyrehozni a startra, még egy kicsit így is fáj. Ennek ellenére úgy vágtam neki a tornának, hogy szeretném megvédeni a gólkirályi címemet, és nagyon örülök, hogy sikerült, és ezzel is tudtam segíteni a csapatomat.  Ami a bajnoki szezont illeti: természetesen nem lesz könnyű pótolni a távozóinkat, fiatalokat kell beépítenünk a csapatba, de szerintem nem lesz gondunk ezzel, és sikeresen tudunk majd szerepelni  – mondta a válogatott játékos. 

 

A torna végeredménye:
1. Diósgyőri VTK (1 000 000 forint)
2. MTK Hungária (800 000)
3. Astra HFC (700 000)
4. ETO FC Győr (600 000)
5. Haladás Viktória (500 000)
6. Kóka FNLA (400 000)
7. St. Mihály FC (300 000)
8. Újpest FC (200 000)

Gólkirály: Süle Dóra (ETO FC Győr, 6 góllal)
Legjobb kapus: Farkas Katalin (Astra HFC)
Legjobb játékos: Oliveira Markovics (DVTK) 

 

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS