Új gólvágó a Paksnál, gól nélkül az edzőt váltó csapatok

2020. december. 14., 17:32   |    

Új gólvágó a Paksnál, gól nélkül az edzőt váltó csapatok

Egyik újonnan kinevezett szakvezető csapata sem szerzett gólt az OTP Bank Liga 14. fordulójában. A Kisvárda sorozatban harmadszor játszott gól nélküli döntetlen a bajnokságban, e széria előtt élvonalbeli történetében mindössze egy gól nélküli meccs szerepelt. Ádám Martin öt gólt szerzett a legutóbbi öt élvonalbeli bajnokiján.

ÚJPEST FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Onovo (75.), illetve Mance (53.), Plšek (71.)
– A Puskás Akadémia 2018 októbere óta veretlen idegenben az Újpest ellen.
– A lila-fehérek október 17. óta nem nyertek bajnoki mérkőzést.
– Hornyák Zsolt együttese a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén tíz pontot szerzett.
– A felcsútiak vendégként harmadszor győztek a szezonban, november 29. óta Budapesten kettőből kettőt nyertek.
– A két csapat egymás elleni bajnokija 2016 óta nem hozott döntetlent, a legutóbbi hat egymás elleni mérkőzésből öt a Puskás Akadémia sikerét hozta.
– Vincent Onovo mind a három eddigi gólját Fejér megyei csapat ellen szerezte az OTP Bank Ligában. Egyet a MOL Fehérvár, kettőt a Puskás Akadémia ellen.
– Antonio Mance a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzésén öt gólt szerzett. Jakub Plšek szezonbeli első két bajnokiján két gólt szerzett, immár háromnál tart.



KISVÁRDA MASTER GOOD–BUDAPEST HONVÉD 0-0
– A Kisvárda sorozatban harmadszor játszott gól nélküli döntetlen a bajnokságban. E széria előtt élvonalbeli történetében mindössze egy gól nélküli meccs szerepelt.
– Supka Attila együttese a legutóbbi négy hazai bajnokiján mindössze egy gólt kapott – az is öngól volt.
– A szabolcsi együttes immár hét bajnoki találkozó óta veretlen, ezzel megismételte eddigi leghosszabb, 2018–2019-es sorozatát.
– A Kisvárda az eddigi hat hazai bajnoki mérkőzéséből négyen nem szerzett gólt az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényében.
– A hét elején Bódog Tamást váltó Pisont István idegenbeli döntetlennel mutatkozott be, a kispestiek október 4. óta nyeretlenek az NB I-ben
– A két csapat első két egymás elleni mérkőzését a Honvéd nyerte, de a kispestiek azóta nyeretlenek.
– A két klub egymás elleni élvonalbeli párharcában csupán másodszor született döntetlen.



FERENCVÁROSI TORNA CLUB–ZALAEGERSZEGI TE FC 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Laïdouni (67.), Baturina (69.)
– A zöld-fehérek 2017. április 15. óta veretlenek hazai bajnoki mérkőzéseiken.
– Magyar csapattal szemben a legutóbbi 14 összecsapásukat kivétel nélkül megnyerték az Üllői úton.
– A ZTE ellen 2011 óta minden pályaválasztóként játszott tétmérkőzését megnyerte a Ferencváros.
– Szergej Rebrov csapata február óta mindössze két gólt kapott az OTP Bank Ligában játszott mérkőzésein, a Groupama Arénában.
– Roko Baturina a legutóbbi három bajnoki mérkőzése mindegyikén szerzett gólt. Az OTP Bank Liga mostani szezonjában eddig ő az egyetlen ferencvárosi, aki három egymást követő meccsen gólt szerzett.
– Aissa Laïdouninak ez volt az első gólja a magyar élvonalban.
– A ZTE a legutóbbi két idegenbeli bajnokiját egyaránt 2-0-ra elveszítette – a MOL Fehérvár és a Ferencváros ellen.



MOL FEHÉRVÁR FC–BUDAFOKI MTE 4-1 (3-0)
Gólszerzők: Alef (5.), Petrjak (14., 36.), Rus (55.), illetve Kovács D. (93.)
– A MOL Fehérvár a hetedik győzelmét aratta a bajnoki idényben, ezekből ötön legalább három gólt szerzett. Minden csapatnál több gólt szerzett eddig.
– Ez a párosítás eddig az egyedüli az idényben, ahol az egyik fél már két győzelmet számlál, s mindegyiken legalább négy gólt szerzett.
– A Vidi a legutóbbi hat mérkőzésén 13 pontot szerzett, csak a Ferencváros ellen játszott döntetlent.
– A Budafok a legutóbbi öt idegenbeli bajnokijából csak kettőt veszített el – mindkettőt Fejér megyében.
– Ivan Petrjak a 2018–2019-es idényben (még Ferencváros-játékosként), majd a 2019–2020-asban is hat bajnoki gólig jutott. A mostaniban e duplával elért hatig, s még csak decembert írjuk…
– A brazil Alef az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában. Adrián Rus a harmadikat, de korábban csak balmazújvárosiként talált a kapuba, még 2018 májusában.
– A Budafok legutóbbi három bajnoki gólját Kovács Dávid szerezte, aki ötgólos az idényben.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PAKSI FC 4-3 (2-1)
Gólszerzők: Karnyickij (20.), Beširović (39.), Vutov (52.), Pillár (79.), ill. Ádám (37., 57., az elsőt 11-esből), Bognár (93.)
– A Mezőkövesd 2020-ban először nyert meg két egymást követő hazai bajnoki mérkőzést.
– A sárga-kékek 2018. szeptember 15. óta először szereztek pályaválasztóként négy gólt az OTP Bank Ligában.
– Alekszandr Karnyickij, Antonio Vutov, Dino Beširović és Pillár Róbert egyaránt az első gólját szerzete az OTP Bank Liga mostani idényében.
– A Mezőkövesd a legutóbbi két hazai bajnokiját elveszítette a Paks ellen, most ellenben nyerni tudott. A zöld-fehérek a legutóbbi három mezőkövesdi mérkőzésükön hét gólt szereztek.
– Bognár György legénysége egyet nyert meg a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből.
– Ádám Martin öt gólt szerzett a legutóbbi öt élvonalbeli bajnokiján, ezzel átvette a stafétát a gólfelelős posztján Hahn Jánostól, aki novemberben növelte öttel bajnoki góljai számát.
– A Paks, amelynél csupán a MOL Fehérvár szerzett több gólt az OTP Bank Liga 2020–2021-es idényének eddigi mérkőzésein, eddigi élvonalbeli történetében csak egyszer, 2006. október 14-én a REAC ellen kapott ki három gólt is szerezve.

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 1-0 (0-0)
Gólszerző Kata (91.)
– Két nyeretlen mérkőzés után győztek ismét az elsősorban betegségek és sérülések miatt nehéz helyzetben lévő kék-fehérek.
– Az ezúttal a kispadról hiányzó Michael Boris együttese pályaválasztóként először nyert mérkőzést az idényben kapott gól nélkül.
– Kata Mihály élete első élvonalbeli gólját szerezte. A 2002. április 13-án született korosztályos válogatott játékos a szezon eddigi legfiatalabb gólszerzője.
– A Diósgyőr a legutóbbi négy fordulóban nem szerzett pontot.
– A borsodi gárda a legutóbbi tíz idegenbeli bajnokiját kivétel nélkül elveszítette.
– Az immár Geri Gergely által irányított DVTK most állt a legközelebb ahhoz február 29. óta, hogy kapott gól nélkül zárjon egy idegenbeli bajnoki mérkőzést.
– A két csapat legutóbbi hét, az MTK pályaválasztásával rendezett mérkőzéséből ötöt 1-0-ra nyertek meg a kék-fehérek.

 


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS