Újoncokkal utazik Szlovéniába a női válogatott

2013. április. 16., 10:36   |    

Újoncokkal utazik Szlovéniába a női válogatott

Vágó Attila együttese szerdán délután a szlovéniai Beltinciben mérkőzik meg a házigazdákkal.

Vágó Attila 18 fős keretet jelölt ki az összetartásra, ezúttal a kulcsjátékosok jelentős része nem tart az együttessel, ezért olyan futballisták is lehetőséget kapnak a bizonyításra, akik eddig kevesebb alkalommal voltak tagjai a csapatnak, sőt öt újoncot is avathat a válogatott.

- Minden mérkőzésnek óriási jelentősége van, függetlenül attól, hogy éppen barátságos mérkőzésen lépünk pályára. Kulcsjátékosaink hiányoznak, ezért öt újoncot is meghívtam az együttesbe, mindenki előtt adott a lehetőség, hogy bizonyítsa, számíthatunk rájuk a világbajnoki selejtezőkön is. Ezen a meccsen nem az eredmény a mérvadó, de szeretnénk győzni, és úgy gondolom, kulcsemberek távollétben is esélyesként lépünk pályára a találkozón - mondta az mlsz.hu-nak Vágó Attila.

A szerdai mérkőzés előtt Vágó Attilára egy másik fontos feladat is vár, kedden 14 órától, az UEFA nyoni központjában részt vesz a világbajnoki selejtező csoportbeosztásán, majd az azt követő egyeztetésen. A magyar válogatott a negyedik kalapból vár ellenfélre.

A szlovénok ellen készülő keret:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK)
Németh Júlia (FTC)

Védők:

Szeitl Szilvia (FC Femina)
Tell Zsófia (MTK)
Gál Tímea (MTK)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Szabó Viktória (FTC)
Demeter Réka (MTK)
Szabó Zsuzsanna (MTK)

Középpályások:

Dénes Dorka (Hegyvidék)
Csiszár Henrietta (MTK)
Szabó Boglárka (Astra)
Smuczer Angéla (MTK)
Zimányi Kovács Anikó (Szeged)
Palkovics Nóra (MTK)

Csatárok:

Pádár Anita (MTK)
Sipos Lilla (Viktória)
Fogl Katalin (Astra)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Fővárosi rangadót nyert az MTK, fehérvári siker a DVSC ellen
Bajnokságok / Kupák
Telt ház előtt játsszák Győrben a zöld-fehér rangadót
Bajnokságok / Kupák
Futsal BL – Három vereséggel búcsúzott a Haladás
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I - Veszprémben rajtol a forduló

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS