Ünnepi köszöntés Székesfehérváron

2011. május. 22., 23:40   |    

Ünnepi köszöntés Székesfehérváron

A Videoton utolsó szezonbeli bajnokija után a klub történetének első bajnoki címét szerző játékosok a székesfehérvári városházánál vették át az aranyérmeket, valamint a 2010/11-es Monicomp Liga-szezon győztesének járó serleget.

Az Újpest elleni bajnoki mérkőzésről hazatérő Videoton-játékosokat a fehérvári városházánál mintegy 1500 fős tömeg várta, és a megérkezés után azonnal kezdetét vette a történelmi bajnoki cím megünneplése. A játékosok a városháza előtt az erre az alkalomra épített színpadnál gyülekeztek, az est fénypontjaként dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke adta át a bajnoknak járó serleget az együttes csapatkapitányának, Farkas Balázsnak. Az aranyérmeket Csányi Sándortól, illetve Berzi Sándortól, a szövetség alelnökétől vehették át a csapat, valamint a dr. Mezey György vezette szakmai stáb tagjai.

 

Az ünneplő szurkolók a felállított óriáskivetítőn nézhették meg újra a szezon legszebb pillanatait, majd a városháza erkélyén Garancsi István klubelnök, és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere adta át a futballistáknak a Videoton névre szóló aranymezét, valamint a város által készíttetett kupát, míg Pónus Ferenc, a Monicomp Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója a cégcsoport serlegét adta át a fehérvári játékosoknak.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Harmadszor szerzett legalább három gólt idegenben az ETO
Bajnokságok / Kupák
Magabiztos MTK-siker a DVSC ellen

2025-11-09 20:01:59

Magabiztos MTK-siker a DVSC ellen

Bajnokságok / Kupák
Növelte előnyét a Vasas

2025-11-09 19:36:38

Növelte előnyét a Vasas

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom