DVSC és FTC siker - Varga Barnabás gólparádéjával

2024. február. 06., 22:37   |    

DVSC és FTC siker - Varga Barnabás gólparádéjával

Az OTP Bank Liga 19. fordulójának keddi játéknapján a DVSC elvitte a három pontot az Újpest otthonából, a Ferencváros pedig Varga Barnabás négy góljával győzte le magabiztosan az MTK-t.

Újpest FC-Debreceni VSC 1-2 (0-0)

Egy perc sem telt el a mérkőzésből, amikor ziccerbe került a házigazda, ám Megyeri védett. A folytatás kevés helyzetet hozott, a szünetig nem változott az eredmény. A második félidő első felében sem bírtak egymással a csapatok, nem kerültek veszélybe a kapuk. Az 59. percben Jevtoskit Pintér játékvezető kiállította. Az emberelőnybe került DVSC aktívabbá vált és fölénybe került, és a 78. percben megszerezte a vezetést, majd a hajrában megduplázta az előnyét, így az utolsó pillanatban büntetőből szépítő Újpestnek már csak a szépítésre maradt ideje. A lila-fehéreknek ez volt sorozatban a kilencedik nyeretlen mérkőzésük, ilyen hosszú negatív sorozatra 1986-ban volt legutóbb példa az együttes történetében. A Debrecen ezt megelőzően 2013 novemberében tudott Újpesten nyerni.

Ferencvárosi TC-MTK Budapest 5-1 (1-1)

Agilisan kezdte a mérkőzést a Ferencváros, birtokolta a labdát, sokat támadott, helyzetig is eljutott, majd a félidő felénél vezetést szerzett: Marquinhos balról ívelt középre, Varga Barnabás pedig a kilépő Demjént megelőzve az ötösről a kapuba fejelt. Nagy fölényben futballozott a hazai csapat, Varga pár perccel később újabb gólt szerezhetett volna, de közelről fölé lőtt, majd az MTK váratlanul egyenlített. Bognár távolról célozta meg a kaput, Wingón irányt változtatott a labda, így nem volt esélye a hárításra a Ferencváros kapusának, Varga Ádámnak. A 44. percben újra a vendégek hálójába került a labda, Varga Barnabás ezúttal kilenc méterről fejelt a kapuba, de videózás után kiderült, hogy felugrás előtt lökte Kata Mihályt, így Bogár Gergő érvénytelenítette a találatot. Az első félidőben az MTK egyszer próbálkozott gólszerzéssel a Ferencváros pedig több mint tízszer. Varga Barnabás nem kedvetlenedett el a meg nem adott gólja miatt, az 52. és 56. perc között, három és fél perc alatt háromszor is betalált az MTK kapujába. Előbb a megpattanó labdát lőtte el Demjén mellett, majd a bizonytalankodó Kádárt előzte meg és passzolt a kapuba, azután pedig fejjel növelte csapata előnyét. Nem sokkal később sarokkal hozta helyzetbe Loncart, aki megszerezte a továbbra is nagy fölényben játszó hazaiak ötödik gólját, és mint később kiderült, ezzel beállította a végeredményt. A két patinás fővárosi együttes 223. alkalommal csapott össze az élvonalban. Az örökrangadók mérlege: az FTC 92 alkalommal győzött, az MTK pedig 52 döntetlen mellett 79-szer. A két csapat szeptember végi mérkőzésén 6-1-es diadalt aratott a Ferencváros, azaz két összecsapáson 11 gólt szerzett fővárosi riválisa ellen.

OTP Bank Liga NB I. 19. forduló

Sorsolás
02-08
2025. 02. 08.
ETO Stadion
02-08
2025. 02. 08.
ZTE Aréna
02-08
2025. 02. 08.
Nyíregyháza Városi Stadion
02-08
2025. 02. 08.
Új Hidegkuti Nándor Stadion
02-08
2025. 02. 08.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
02-08
2025. 02. 08.
Paksi FC Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS