Amikor még az Újpesti Dózsa játszott a Bayernnel

Az Újpesti Dózsa az 1972–73-as idényben a legjobb nyolc közé jutott, mégis akkoriban a legtöbben úgy értékelték, „csak” a negyeddöntőbe. A későbbi döntős Juventus ellen ugyanis 2-0 után megnyert mérkőzést engedtek ki a túl korán örülő játékosok. A következő idényben az ír Waterford csak bemelegítést jelentett, a Dózsa kettős győzelemmel (3-2, 3-0) lépett tovább. A következő fordulóban már világhírű ellenfél jutott, a lila-fehér gárda a portugál Benfica ellen az idegenbeli 1-1 után a Megyeri úton jó játékkal és Bene, valamint Kolár góljával jelezte, hogy megszilárdította helyét az elitben. A negyeddöntőben a csehszlovák Spartak Trnava ellen 210 perc után is döntetlenre állt a két együttes. A továbbjutás tizenegyesekkel dőlt el, a kulcspillanatban Szentmihályi Antal megfogta a nagyszombati kapus, Dusan Keketi lövését. A bravúrt azt jelentette, hogy kilenc év után újra eljutott egy magyar csapat is a BEK elődöntőjébe. Az Újpest kaphatta a Celticet, az Atlético Madridot és a kor legjobbját, a Bayern Münchent. Az utóbbi jutott, pedig a skótokat az előző idényben kiejtette, a spanyol klubok ellen pedig kifejezetten jó volt a mérlege a nyári, ottani tornákon. Az Európa-bajnok, a hazai rendezésú vb-re készülő sztárokra épített nyugatnémet bajnok túl erős volt. A hazai mérkőzésen döntetlent ért el, így mondhatjuk, hogy helyt állt az együttes.

A Nemzeti Sport így értékelte a csapat tagjainak játékát: „Az Újpesti Dózsa kapujában Szentmihályi a gólnál hibázott, ez szemmel láthatólag későbbi teljesítményét is befolyásolta. Idegesen védett. Noskó védő feladata mellett a támadásokkal is törődött, s felfutásait rendre jól fejezte be. Harsányi és Horváth az első félidőben jól játszott, biztosan romboltak, szünet után azonban volt néhány eset, amikor zavarba jöttek. Kellner nem keltett csalódást, az egyenlítő gólnál döntő érdemeket szerzett. Tóth nagy területen játszott, de kapura nem volt veszélyes. Dunai III el-eltűnt. A csatárok közül Fekete alig volt játékban, Benét kikapcsolta Schwarzenbeck, és Zámbó mérsékelt teljesítményt nyújtott. Fazekas nemcsak ennek a sornak, hanem a csapatnak is egyik legjobbja volt. Ügyesen, jól cselezett, sokszor próbálkozott lövéssel, és a gól előtt jól ismerte fel a helyzetet.” A visszavágón a Bayern teljes fényében csillogott, s 3-0-ra győzve jutott be a döntőbe. Az akkori hazai elemzések (elsősorban Zsengellér Zsolt a Képes Sportban megjelent bölcs szavaira utalunk) azért megemlítették, hogy a Dózsa nagyobb ellenállásra is képes lehetett volna, ha játékosai elhiszik, hogy méltó ellenfelei lehetnek a világsztároknak. Zámbó Sándor, a csapat remek balszélsője még egy évvel korábban megnövesztette a szakállát, s megfogadta, addig nem vágatja le teljesen, ameddig a Dózsa be nem jut a BEK-döntőbe. Azóta sem kellett csupaszra borotválni az arcát, merthogy a lila-fehéreknek később sem sikerült a nagy bravúr. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy 1974 őszén a második fordulóban a későbbi döntős Leeds ellen buktak el. Akkor már a harmadik kiírásban (Juventus, Bayern München, Leeds United) jutott a magyar bajnokot búcsúztató ellenfél legalább a fináléig…

---